18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Életfogytiglani börtönt kapott a doktorandusz, aki legalább 48 bedrogozott férfit erőszakolt meg Manchesterben

bűnügy
2020 január 06., 18:09

Legkevesebb 48 férfi megerőszakolása miatt életfogytiglani börtönre ítéltek hétfőn Reynhard Sinagát Manchesterben. Az indonéziai férfi Manchester külvárosában klubokban ismerkedett meg áldozataival, akiket a lakására csalt, ahol bedrogozta és megerőszakolta őket, közben az egészet pedig videóra vette. A férfi a  University of Leeds PhD hallgatója volt. 

Reynhard Sinaga
photo_camera Reynhard Sinaga Fotó: HO/AFP

Nagy-Britannia történetének nemi erőszakkal kapcsolatos legnagyobb bűnügyi eljárását négy külön perben tárgyalják. Az ügyben illetékes manchesteri bíróság szerint a 2007 óta Nagy-Britanniában élő Reynhard Sinaga rendszeresen azzal foglalkozott, hogy a kora reggeli órákban az éjszakai szórakozóhelyek környékén ittas, fiatal férfiakat keresett az utcákon, akiknek alkoholt vagy szállást ígért. Az így magához csalt áldozatait elkábította, és amíg eszméletlenek voltak, megerőszakolta őket, tettét pedig mobiltelefonján rögzítette.

A hatóságok a telefonfelvételek alapján azt feltételezik, hogy 36 éves Sinaga több mint tíz év alatt összesen mintegy 195 férfit zaklatott, 70 áldozata személyazonosságát azonban még nem sikerült megállapítani. A legtöbb férfi, aki elhagyta Sinaga lakását, a kábítószer miatt nem is tudott arról, hogy megerőszakolták. Az elkövető néha emléknek néha megőrizte áldozatai pénztárcáit vagy karóráit. A brit rendőrség szerint a folyékony ecstasyként ismert GHB-t használhatta áldozatai elkábítására.

Sinaga egy támadás közben lepleződött le 2017 nyarán, amikor egyik áldozata váratlanul magához tért, elragadta tőle telefonját és a rendőrségre sietett bejelentést tenni. 

Sinaga azzal védekezett a bíróságon, hogy a másik férfi csak egy szexuális fantáziáját segített kiélni, halottat játszva a nemi aktus közben. Az ügyészség nevetségesnek nevezte ezt, mivel a telefonjával készített felvételeken hallható volt, ahogy áldozata horkol. A rendőrség 250 DVD-t  tartalmának megfelelő, 300 ezer felvételt foglalt le Sinaga különböző adathordozó eszközein. 

A tárgyaláson az egyik áldozat arról beszélt, hogy Sinaga tönkretette az életét, majd hozzátette, reméli, sosem jön ki a börtönből, és a pokolban rohad el. 

A bíróság négy különböző eljárásban 136 rendbeli nemi erőszak és 14 rendbeli zaklatás elkövetésében, illetve nemi erőszak 8 rendbeli kísérletében találta bűnösnek. De az áldozatainak számát nem lehet pontosan megállapítani. Az ítélet szerint Sinagának legalább 30 évig börtönben kell maradnia. (BBC/MTI)