Nemi erőszak és szexuális bántalmazás miatt emeltek vádat Harvey Weinstein ellen Los Angelesben

külföld
2020 január 06., 19:34

A Los Angeles-i ügyészség is vádat emelt Harvey Weinstein hollywoodi producer ellen egy nő megerőszakolása és egy másik szexuális bántalmazása miatt, mindkét eset 2013-ban történt, jelentette be hétfőn Jackie Lacey kerületi ügyész.

Hisszük, hogy a bizonyítékok be fogják bemutatni, hogy a vádlott felhasználta hatalmát és befolyását, hogy az áldozatokhoz férkőzzön és erőszakcseleményeket kövessen el ellenük” - írta közleményében Lacey. A Los Angeles-i ügyészség a közelmúltban közölte, hogy nyolc ügyet vizsgál, valamennyi esetben szexuális támadással vádolják Weinsteint.

Harvey Weinstein elhagyja a New York-i bíróág épületét
photo_camera Harvey Weinstein elhagyja a New York-i bíróág épületét Fotó: KENA BETANCUR/AFP

Az ügyészség szerint a két eset, amelyben most vádat emeltek, 2013-ban két nap különbséggel történt egy helyi szállodában. Az áldozatok kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Ha Weinsteint bűnösnek találják, a kaliforniai törvények szerint akár 28 év börtönbüntetést is kaphat. Az ügyészség ötmillió dollár óvadék kiszabását indítványozta. A kaliforniai nagyváros ügyészsége azon a napon jelentette be az újabb vádemelést, hogy New Yorkban megkezdődött Harvey Weinstein bírósági tárgyalása. A New York-i ügyészség öt szexuális bűncselekmény, köztük szexuális erőszak miatt emelt vádat a producer ellen.

A 67 éves Harvey Weinstein tagadja, hogy szexuálisan zaklatott volna közel 80 nőt az elmúlt évtizedekben, és azt is tagadta, hogy 2006-ban és 2013-ban helytelen szexuális közeledést tanúsított volna két nőhöz. Minden esetről azt állította, hogy a szexuális közeledés és az aktusok kölcsönösek voltak és közös megegyezésen alapultak.

Ha New Yorkban elítélik az egykori sztárproducert, életfogytiglani börtönbüntetést kaphat. A New York-i bíróság épületénél nyilatkozva Weinstein egyik ügyvédje közölte, tudomásuk volt arról, hogy Los Angelesben is vádat emelhetnek védencük ellen.

A hétfői tárgyalási napon az eljárási rendet és az esküdtszék kiválasztásával kapcsolatos kérdéseket tisztáztak. Az esküdtek kiválasztása kedden veszi kezdetét és várhatóan mintegy két hétig is eltarthat. A bíróságon megjelent a 67 éves vádlott is, járókerettel közlekedve, mivel decemberben hátműtéten esett át.

Harvey Weinstein szexuális zaklatási botránya 2017-ben robbant ki. A befolyásos hollywoodi producer bukása indította el a MeToo mozgalmat, amelynek során nyilvánosságra került a szórakoztatóiparban, az üzleti életben, a médiában, a politikai életben vagy más területen befolyásos több száz ember ügye, akik szexuális zaklatást követtek el. (BBC/MTI)