Ricky Gervais egész Hollywoodot elküldte a picsába, Hollywood meg udvariasan nevetett rajta

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Magyar idő szerint hétfő hajnalban zajlott az idei Golden Globe-gála (a jelöltek és a győztesek listája itt olvasható), melynek hangulatára érezhetően rányomta a bélyegét a közel-keleti feszültség és az Ausztráliában kialakult katasztrofális helyzet. Bár az est házigazdája, Ricky Gervais arra buzdította a győzteseket, hagyják ki beszédeikből közhelyes politikai eszmefuttatásaikat, a tanácsát nem mindenki fogadta meg.

Ricky Gervais továbbra sincs elájulva Hollywoodtól, ez gyorsan kiderült már a nyitóbeszédéből. A brit komikus, aki eddig a legtöbbször volt a gála házigazdája, idén utoljára vállalta el a felkérést, és szólt jó előre, hogy nem tervezi visszafogni magát.
Gervais alaposan ledorongolt mindenkit, szerinte ugyanis a jelenlévők azt állítják, igenis odafigyelnek a világ dolgaira, valójában azonban eladják magukat és még az ISIS-nek is dolgoznának. Gervais azt kérte, hogy a sztárok inkább kíméljék meg az embereket uniformizált nézeteiktől.

“Nem vagytok abban a helyzetben, hogy leckéket adjatok a közönségeteknek. Semmit nem tudtok a való világról és a többségetek kevesebb időt töltött iskolában, mint Greta Thunberg. Fogadjátok el a díjat, köszönjétek meg az ügynökötöknek, Istennek, és tűnjetek a picsába.” 

És a közönség ezen nem őszintén, de viszonylag készségesen nevetgélt.

Gervais nyitóbeszédében utalást tett a #MeToo-ra, Jeffrey Epsteinre és persze az egyetemi botrányra, melyben érintett volt Felicity Huffman is. Na meg persze Harvey Weinsteinre. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.