Jogerős: ma Magyaroszágon 480 ezer forintért akaszthatod fel a kutyádat

bűnögy
2020 január 07., 12:08
Munkatársunk kutyája, Süsü 2 éves korában
photo_camera Képünk csak illusztráció, az itt látható Süsü kutyát Rényi kolléga selyempárnán hordozza. Fotó: Rényi Pál Dániel

Tárgyalás mellőzésével ítélte el a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt a helyi, ráadásul állatgondozóként dolgozó férfit, aki tavaly szeptemberben felakasztotta a kutyáját egy fára. A fekete keverék kutyát egy, a nyakörvéhez kötött kábellel húzta fel egy faágra, majd nagyjából öt percig kínozta így. A brutális esetnek két szemtanúja is volt, akik próbálták meggyőzni a fickót, hogy könyörüljön meg az állaton. A férfi először nemet mondott, aztán szerencsére meggondolta magát és a az egyik szemtanú segítségével leoldozta a fulladozó kutyát. 

A bíróság kimondta, hogy a közbelépés nélkül az állat megfulladt volna, a vádlott pedig indokolatlan fájdalmat és szenvedést okozott neki.

A bíróság végül állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek és 480 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá. Ha nem fizet, ezt fogházbüntetésre változtatják.

Az ilyen, tárgyalás nélkül meghozott büntetővégzések ellen fellebbezni nem lehet, de ha az érintett nem ért egyet vele, 8 napon belül kérheti a tárgyalás megtartását. A kutyakínzó ezt nem kérte, így a büntetés most jogerőre emelkedett.