Milliókért kutatta ki a fideszes politikus cége, hogy az emberek pihenni járnak a parkokba

POLITIKA
2020 január 07., 06:54

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a hétvégén mutatott be néhány számlát az elmúlt évekből, amelyeket az Axilior Kft. állított ki a Főkert számára egyenként nettó hárommillió forintról. Ezek többek közt közvéleménykutatásról, a közparkok látogatási szokásainak feltárásáról szólnak. Az Axilior Kft. jelenleg végelszámolás alatt áll, tulajdonosa Nagy Sándor András, a budaörsi Fidesz korábbi elnöke. 

A Népszava kedden részleteket közölt egy hárommilliós tanulmány vezetői összefoglalójából, csupa olyasmit, amit bárki, kutatás nélkül is előre megmondana:„A parklátogatások céljaként a kimagasló többség (84 százalék) a sétálást, pihenést jelölte meg, a következő leggyakrabban említett látogatási cél a másokkal való találkozás és a rendezvényre járás (23-23 százalék). A Parklátogatók 12 százaléka sportolni jár a parkokba. Futnak (64 százalék), kerékpároznak (39 százalék), labdajátékokat játszanak (13 százalék) és tornáznak (12 százalék). A leginkább futásra használt park (7 százalék) a Feneketlen-tó, míg kerékpározásra a Szent István park (51 százalék) és a Hajógyári-sziget (50 százalék). Érdekes, hogy jógázni leginkább a Vérmezőn (28 százalék) és a Városmajorban szoktak.”A tanulmányból kiderült az is, hogy a parkba járók leginkább a nyilvános vécéket hiányolják, de sokan panaszkodtak a kutyákra, a gördeszkásokra és a hajléktalan emberekre. Utóbbiakról, felidézve a kormány retorikáját, azt írták, „a közterületeken életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanok egész Budapesten komoly problémát jelentenek” és ők „nem valók a parkokba”. 

A Főkert megrendelésére készül anyag szerint a budapestiek 56 százalékának fogalma sincs, hogy a Főkert látja el a parkok rendben tartását, akinek viszont igen, az elégedett a munkájával. 

Nagy nem reagált a Népszava megkeresésére, Tüttő pedig azt mondta, az ügyet a Főkert felügyelőbizottsága fogja vizsgálni.