Megtagadták a Human Rights Watch vezetőjétől a belépést Hongkongban

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem
Kenneth Roth, a Human Rights Watch vezérigazgatója.Fotó: LIONEL BONAVENTURE/AFP

Na, ezt nevezem metafórariadónak! Kenneth Roth, a világ legismertebb jogvédő szervezete, a Human Rights Watch elnöke Hongkongba tartott, ahol a héten mutatnák be a szervezet legfrissebb jelentését a világ emberi jogi helyzetéről. De a városba már nem léphetett be, mert már a reptéren feltartóztatták. Roth szerint ilyesmi korábban még nem történt, pedig rendszeresen megfordul a városban.

Mondjuk az is igaz, hogy Hongkongban az elmúlt hét hónapban rendszeresen erőszakba torkolló tiltakozások folynak, melyre reagálva a helyi rendőrség az iskolákból rángatta ki azokat a fiatalokat, akik részt vettek a tiltakozásokban. Ez nyilván része volna a jelentés Hongkonggal foglalkozó részének. Ezt maga Roth is elismerte, mint mondta, az idei jelentésük "leírja, hogy hogyan ássa alá a kínai kormány a nemzetközi emberi jogi intézményrendszert".

Feltartóztatásakor a hongkongi bevándorlásiak "bevándorlási okokra" hivatkozva tagadták meg a nyilvánvalóan nem bevándorlóként érkező Roth-tól a belépést. A hongkongi hatóságok egyelőre nem reagáltak a Reuters ezzel kapcsolatos megkeresésére.

"Ez a kiábrándító fordulat újabb jele annak, hogyan fonja szorosabbra elnyomó szorítását Pekint Hongkong körül, és hogyan korlátozza tovább a hongkongiak eleve limitált szabadságjogait" - kommentálta a történteket Roth. (Via The Guardian)

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót