Elcsalt 160 millió forintnyi adót a Mészáros & Felcut Kft

gazdaság
2020 január 14., 06:32

Pompás cégnevet szúrt ki a legnagyobb adótartozást felhalmozó magyar cégek feketelistáján a G7 gazdasági lap. A Mészáros & Felcut Kft-től összesen 440 millió forintot követel a NAV, amiből 160 millió a be nem fizetett adó, a többi pedig az emiatt járó pótlék és büntetés.

Fiatal, 2017. tavaszán alapított vállalkozásról van szó, ami a nevébe rejtett sugalmazás ellenére nem felcsúti, hanem gyömrői, vagyis a központja, ami egy családi ház, 80 kilométerre esik a híres Fejér megyei településtől.

“A vállalat főtevékenysége a vegyes termékkörű nagykereskedelem, de papíron foglalkoznak mindenféle közúti gépjármű adásvételével, illetve mezőgazdasági termékek, építési anyagok, bútorok, háztartási áruk, de még hajó és repülőgép nagykereskedelmével is. Legalábbis elvileg, a cég tényleges működéséről ugyanis lényegében semmit nem lehet tudni.” - írja a G7.

A tavaly májusban kényszertörölt cég eddig egyszer sem adott be adóbevallást. Gazdát viszont cserélt. Még csak hét hónapja létezett, amikor az alapító tulajdonos Ódor László eladta azt Gödöllei Csabának a 3 millió forintos alapító tőkéhez képest 300 ezer forintért.