Magyar Narancs: Három éve kilőtt egy őzbakot, de nem fizette ki a szexbotrányba belebukott Borkai Zsolt

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Három éve a Békés megyei Vésztői Vadásztársaság területén vadászott Borkai Zsolt, a szexbotrányba azóta belebukott győri ex-polgármester. Lőtt is egy gyönyörű őzbakot, a trófea ellenértékét viszont nem fizette meg - állítja több helyi vadász, és a vadásztársasághoz közel álló forrás a Magyar Narancsnak.

Pedig a lap cikke szerint muszáj lett volna, ugyanis a vadgazdálkodási törvény szerint minden vad az állam tulajdonát képezi, így a vadásztársaságok még vendég- vagy reprezentációs vadászatok esetén sem tehetik meg, hogy nem kérnek pénzt érte.

A lap csütörtökön megjelent számában azt írja, ha tényleg nagy trófeáról volt szó, akár 1 millió forint feletti összeg is lehetett az ellenértéke, ami több tételből áll össze: fizetni kell a vadászatot segítő személyzetért, a vendéglátásért, a vad húsáért, és a legértékesebbért: az elejtett őzbak fejdíszéért.

Ekkora bevétel ráadásul már adóköteles is lenne a Vésztői Vadásztársaságnak, aminek az elnöke a lap szerint Détárné Molnár Andrea, civilben a Szeghalmi Járási Hivatal vezetője.

Az eset köztudottnak tűnik helyben, csak senki nem mer beszélni róla. A Narancs újságíróját azzal próbálták elhajtani, amikor az ügyről érdeklődött, hogy "ne bolygassa a múltat", a vadásztársaság elnökének pedig az volt az első kérdése, mikor elérte telefonon, hogy "Honnan tud az ügyről?"

A lap ennek ellenére nem kapott hivatalos cáfolatot vagy megerősítést arról, valóban megtörtént-e az ingyenes vadászat.

A 2018-as országgyűlési választáson elmaradt az ellenzéki összefogás, a Fidesz pedig újra kétharmados többséget szerzett. Az ide vezető titkos tárgyalásokról, és a színfalak mögött zajló belső küzdelmekről szól a MAKRO legfrissebb száma. Magyari Péter, a 444 egyik legismertebb oknyomozó újságírója hónapok át készített háttérinterjúkat a hazai politikai élet legbefolyásosabb szereplőivel, és ezek alapján keresi a választ a magyar demokrácia alapkérdésre: “Leváltható-e még választásokon a kormány?”

Megveszem a Makrót