A mentőszolgálat szerint a telefonban elhangzott szidalmazások, fenyegetések miatt kértek rendőrt a mentősök mellé Csenyétén

Egészségügy
2020 január 26., 15:00

Az Országos Mentőszolgálat a vasárnap délután kiadott közleményben a bejelentés során elhangzott szidalmazások és fenyegetések indokolták, hogy szombat este a mentősöknek Csenyéte határában meg kellett várniuk a rendőrség kiérkezését, miközben onnan pár száz méterre egy rosszulléthez riasztották őket.

A jelzett esetben a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottunk, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítettük az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében. A mentőket már telefonon keresztül szidalmazás, fenyegetés érte (az elhangzottakat hangfelvétel dokumentálja), ezért a helyszínre küldött bajtársainknak a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértünk. 

A házból kihozott beteg újraélesztését a mentők is folytatták, de a beteg életét sajnos nem lehetett megmenteni, a halál okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni. A veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk.   

A hátrányos megkülönböztetés vádját visszautasítjuk, a mentők fontos alapértéke az egyenlőség, az a hivatásunk, hogy a lehető legjobb ellátást minden rászoruló számára egyformán biztosítsuk” - írta közleményében az Országos Mentőszolgálat. 

Kiss István, Csenyéte polgármestere szombat este a helyszínen arról számolt be, hogy azért halt meg egy ember, mert a mentősök nem értek időben a házához. Amikor ő kora este a helyszínre sietett, már látta a falu határában várakozó mentősöket. A rendőrök csak akkor értek oda, amikor a polgármester az autójával már odaszállította. A 444-nek azt mondta, hogy közben 15 perc telhetett el. Beszélt arról is, hogy korábban sem érte támadás a mentősöket a településen. 

Az eset miatt a polgármester még szombat este feljelenést tett az Encsi Rendőrkapitányság, a rendőrség vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, de közleményük szerint bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat információ nem merült fel.

A borsodi Csenyéte egyébként az ország legszegényebb települése, már több mint tíz éve nem rendel háziorvos. Csak hetente kétszer jár át rendelni egy orvos a 36 kilométerre lévő Alsóvadászról.