Varju László rabosítása ellen tiltakozott az ellenzék

POLITIKA
2020 január 27., 19:35

Több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Magyar Liberális Párt is tiltakozott az ellen, hogy Varju Lászlót, a DK alelnökét rabosították a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Az ügyészség korábban Varju Lászlót azzal gyanúsította meg, hogy súlyos testi sértést és garázdaságot követett el 2018. decemberében, amikor több ellenzéki képviselővel együtt bement az MTVA-székházba.

A politikus a rabosítás után megmutatta az újságíróknak és a helyszínen várakozó 100-150 főnyi szimpatizánsnak a tintával bekent tenyereit, és azt mondta, „nem nekem, hanem előbb utóbb nekik kell kezet mosni”. Szerinte ugyanazok „rendelték meg” a rabosítását, akik „elrendelték”, hogy az MTVA-székház előtt képviselőket „vegzáljanak”, és akik törvénnyel próbálják csökkenteni a képviselők ellenőrzési jogát.

Varju László (középen) a Központi Nyomozó Főügyészség Könyves Kálmán körúti épülete előtt tartott ellenzéki demonstráción 2020. január 27-én, miután a DK országgyűlési képviselőjét rabosították. Mögötte balról Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s parlamenti képviselő, jobbról Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
photo_camera Varju László a Központi Nyomozó Főügyészség Könyves Kálmán körúti épülete előtt tartott ellenzéki demonstráción 2020. január 27-én, miután rabosították. Mögötte balról Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s parlamenti képviselő, jobbról Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Az ártatlanságát hangoztató Varju azt mondta: az ügyészség is a „Fidesz NER-rendszeréhez” tartozik, és „ők piszkolták össze a kezemet, ami egyébként tiszta”. Azt mondta, a jövőben is kiáll a szólásszabadságért – írja az MTI.

  • A szocialista Bangóné Borbély Ildikó a rabosításra utalva azt mondta, hogy a többi ellenzéki képviselő keze még nem tintás, de bármikor az lehet, a Fidesz-KDNP törvényekkel szűkíti az ellenzéki politikusok jogait, de a magyar jog mindenkire vonatkozik, a kormánypártiakra is.
  • Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke azt mondta: bármilyen eljárások is induljanak az ellenzéki képviselők ellen, akkor is ki fognak állni egymásért, mert nem lehet őket megfélemlíteni.
  • Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője szerint az eljárással nem csak Varju László ellen „intéztek támadást”, hanem mindazok ellen is, akiket a politikus képvisel.
  • Kanász-Nagy Máté, Újpest LMP-s alpolgármestere is a szolidaritásáról biztosította Varjut, elképesztőnek nevezve, hogy az ügyben „a Nemzeti Együttműködés Rendszere (…) nem a felelősöket, nem a bántalmazókat állítja pellengérre, hanem Varju Lászlót szeretné megfélemlíteni”.

Az ügyészség korábbi közleménye szerint garázdaság miatt azért folyik eljárás, mert Varju László – azért, hogy bejusson a stúdióba – „nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját”. Mint közölték, súlyos testi sértés miatt azért nyomoznak, mert amikor a biztonsági őrök testi kényszert alkalmaztak vele szemben, „továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett”.

Mindez így nézett ki a valóságban, az MTVA felvételein, amiket a közmédia nem tett közzé, így a 444-en jelentek meg:

link Forrás