Nem mentik ki az önkormányzatok az alföldi vízszolgáltatót

Több mint 1,7 milliárd forintos veszteséget jósol az idei évre a Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében is szolgáltató víziközműcég, az Alföldvíz Zrt. A társaság tőkeemeléssel szerette volna ezt rendezni, ezért decemberben levelet küldtek a többségi tulajdonnal rendelkező 130 önkormányzatnak. (Az állami tulajdonrész 28 százalékos.)

Az MTI viszont arról ír, hogy a legnagyobb résztulajdonos (32,8 százalék) békéscsabai önkörmányzat szerdán úgy döntött, nem teljesíti a kérést, mert „nem látják biztosítottnak, hogy a működési feltételek javítása érdekében végrehajtandó tőkeemelés több éven át garantálni fogja a zrt. kiegyensúlyozott működését, a veszteséges gazdálkodás megszűnését", és egyébként sem áll rendelkezésre a szükséges pénz. 

A mezőhegyesi testület csak akkor vett volna részt a tőkeemelésben, ha az állam és Békéscsaba is megteszi ugyanezt, miközben Békésen is nemet mondtak a kérésre. 

Az Alföldvíz decemberi levele szerint a 2019-re tervezett 527 millió forint veszteségen felül ott van még a béremelések hatása (plusz 986 millió forint költség) és az áram árának növekedése (plusz 200 millió forint). 

A társaságnál 2017 nyarán tervezték, hogy többségi állami tulajdonba kerülnek, ám az akkori, június végi közgyűlésen az állam részéről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. visszavonta 1 milliárd 700 millió forintos tőkeemelési szándékát, így nem változott a tulajdonosi szerkezet.

A cég szakszervezeti titkára tavaly azt nyilatkozta a Magyar Narancsnak, hogy  képtelenek kigazdálkodni a rezsicsökkentés miatt befagyasztott díjak, a közmű adó, a felügyeleti díj okozta mínuszt. „Háromszor írtunk Orbán Viktornak levelet, jelezve, hogy a hazai víziközmű-rendszerben óriásiak a problémák. (..) Negyedjére nem postán keresztül küldünk levelet a kormányfőnek, hanem felmegyünk hozzá a várba, és ott próbáljuk meg átadni.”