Valaki rendszeresen olajat ereszt a Dunába Budapestnél, a héten megint megtette

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Január 27-én, vagyis ennek a hétnek a hétfőjén több fotót, illetve rövid videót is kaptunk egy, a munkája miatt a Duna-parton sűrűn megforduló olvasónktól arról, hogy aznap jókora olajfolt úszott végig a fővárosi folyószakaszon, a jobb part, vagyis a budai oldal közelében. 

Olvasónk arra gyanakodott, hogy az olaj forrása az onnan folyás iránt pár száz méterrel feljebb található, a Mol hajóüzemanyagát tankoló, illetve a dunai kereskedelmi hajók víz- és fáradtolajcserélő állomásaként üzemelő, Zöld Sziget nevű, jellegzetes külsejű ponton lehet. 

Az olvasó azt is elmesélte, hogy ez nem egyszeri eset volt: emlékei szerint egy ideje durván kéthetes rendszerességgel tapasztalni hasonlót. Tudomása szerint az A38 hajóról ebben az ügyben korábban már tettek bejelentést a rendőrségen és a katasztrófavédelemnél, de arról nem tudott, hogy a hatóságok léptek-e bármit a visszatérő olajszennyezés ügyében.

Az ügyben először megkerestem a Mol-t. Tőlük azt a választ kaptam, hogy ők is látták az olajfoltot és értesítették a vízirendészetet, majd együttműködtek velük a vizsgálatban, így - szerintük - egyértelműen kiderült, hogy nem a "Zöld Sziget" nevű objektum a szennyezés forrása, hanem valami más.

Érdeklődtem közben a BRFK-nál és a katasztrófavédőknél is. Végül a rendőrség válasza segített - valamennyire - feloldalni a rejtélyt. Ez megerősítette azt, amit a Mol írt. A szennyezés forrása ugyanis semmiképp sem lehet a hajóbenzinkút, az ugyanis sokkal távolabbról érkezik.

A BRFK-ra eszerint hétfőn reggel negyed kilenckor érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy a Margit-híd környékén - vagyis 4,5-5 kilométerrel feljebb - olaj úszik a Dunában. Két járőrhajót küldtek oda, akik egy durván 2 kilométer hosszú és 50 centi széles úszó olajsávot találtak, aminek azonban

"utánpótlása nincs, ezért a szennyeződés eredetét nem lehetett megállapítani.”

Vagyis valaki olajat engedett a folyóba, de mire ezt észrevették, már elzárta a csapot, így nem lehetett megtalálni, honnan érkezett a szennyezés.

A rendőrök megerősítették olvasónk állítását arról, hogy ez nem elszigetelt eset volt:

“az elmúlt időszakban több ilyen bejelentés is érkezett, azonban a BM Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Közép Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság vizsgálata alapján egyik esetben sem valósult meg a környezetkárosítás törvényi tényállásában megfogalmazott jelentős mértékű szennyezés, így büntetőeljárás ezekkel kapcsolatosan nem indult.”

Vagyis valaki - akár hajóról, akár valamelyik kikötőből, esetleg egy szennyvízbefolyón keresztül - rendszeresen ereget aránylag kis mennyiségű, de annál látványosabb, és a környezetet persze így is károsító olajadagokat az élő folyóba. Annyit, hogy amiatt azért túl komolyan ne szálljanak rá a hatóságok. A forrás valahol a Margit-sziget fölött lehet, de ennél többet nem tudni róla. A szóba jöhető szakaszon vannak a Dunába torkolló patakok és szennyvízbefolyók is, valamint egy nagyobb kishajókikötő, egy szállodahajó és rendszeresen kötnek ki uszályok és egyéb hajók is, vagyis jó sok potenciális forrás jöhet szóba.

A rendszeresen a Dunába eregetett olaj nemcsak nekünk és az olvasóinknak tűnt fel. Kocsis-Cake Olivio párbeszédes parlamenti képviselő az ügyben január 13-án írásbeli választ igénylő kérdést tett fel Pintér Sándor belügyminiszternek. Erre Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár teljesen tartalmatlan választ adott, amiben egyszerűen felsorolta, mely katasztrófavédelmi egységek illetékesek az ügyben.

Érdekes egyébként, hogy a katasztrófavédelem a 444 érdeklődésére is kifejezetten hárított az ügyben. A rendőség a válasza végén azt írta, hogy 

"Kérjük, hogy az olaj mennyiségével, fajtájával, illetve a katasztrófavédelem által tett intézkedésekkel kapcsolatban a BM Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz forduljon."

Vagyis egyértelművé tették - ami ügyrendileg is természetes - hogy az ügyben a katasztrófavédelem is érintett volt, azt továbbíthatták hozzájuk. 

A BM Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósága ehhez képest ezt válaszolta nekünk:

"Az Ön által említett szennyezéssel kapcsolatban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz nem érkezett bejelentés. Amennyiben bármilyen bejelentés érkezik, a hatóság minden esetben helyszíni szemlét folytat le, szükség esetén mintát vesz, így vizsgálva meg, mi történt, a kapcsolódó hatósági eljárásokat lefolytatja, indokolt esetben intézkedik a károk elhárítása érdekében."

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér