Az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet a koronavírus, tovább nőtt a fertőzések száma

külföld
2020 február 02., 19:10

Miután kiderült, hogy 

lássuk a járvány többi, vasárnapi fejleményét.

Az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet

A fertőzöttek száma világszerte már meghaladta a 14 ezret, erről számol be a Bloomberg és a Johns Hopkins Egyetem folyamatosan frissülő oldala is. A halálos áldozatok száma 305, ők egyetlen kivétellel mindannyian Kínában vesztették életüket. 

photo_camera Fotó: Wang Quanchao/XINHUA

Közben a kínai állami hírügynökség beszámolója szerint kínai kutatók arra jutottak, hogy a kórokozó nemcsak cseppfertőzéssel, hanem az emésztőrendszeren keresztül is terjedhet. Sok páciens nem is mutatott klasszikus, vírusfertőzéssel járó tüneteket, például lázat, csak hasmenésre panaszkodott. Ez annak jele lehet, hogy a vírus széklettel, illetve szájon át került a szervezetbe. A kézmosás hiánya és a rossz higiéniai körülmények megnövelik a fertőzés veszélyét, Kína egyes részein pedig gyakoriak a nyilvános guggolós vécék.

Nemzetközi szigorítások

Ausztrália és Új-Zéland kormánya úgy döntött, hogy hétfőtől beutazási tilalmat rendel el a Kínából repülővel érkező utasokra, írja az MTI. A két hétig érvényes tilalom azokra is vonatkozik, akik csak átszállnának Kínában, kivételt képeznek viszont az adott országok állampolgárai, illetve az ott tartós időre tartózkodási engedéllyel rendelkezők és hozzátartozóik. Ausztráliában eddig tizenketten fertőződtek meg koronavírussal, Új-Zélandról még nem jelentettek megbetegedést. 

Hasonló tilalom lépett érvénybe a Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban is. Vasárnap Dél-Korea is bejelentette, hogy kitiltja területéről azokat a külföldieket, akik az elmúlt két hétben jártak a kínai Hupej tartományban. A döntés kedden lép életbe. Az indonéziai külügyminiszter pedig arról tájékoztatott, hogy szerdától leállítják a légi forgalmat a délkelet-ázsiai ország és Kína között. Azok az utazók, akik az elmúlt két hétben Kínában jártak, nem léphetnek be Indonéziába.

photo_camera Fertőtlenítés egy kínai vasútállomáson Fotó: Jiang Kehong/XINHUA

Közben folytatódik a Vuhanban élő külföldiek evakuálása. Szaúd-Arábia tíz diákot menekített ki a szaúdi állami televízió szerint, Indonézia pedig 238 állampolgárát evakuálta Hupej tartományból. A kimenekített embereket két hétig karanténban tartják. Kazahsztán 83 állampolgárát evakuálta Vuhanból, többségük diák. A kazah kormány elmondta, hogy az értük küldött repülőgép kirgiz, fehérorosz és örmény állampolgárokat is fedélzetére vett. A kimenekítetteket szintén karantén alá helyezik.

Újabb fertőzések Németországban

Vasárnap bejelentették, hogy a német légierő által Vuhanból elszállított 124 ember közül kettőnél kimutatták a vírus jelenlétét. Mindketten német állampolgárok, a frankfurti egyetemi klinikán helyezték el őket. Rajtuk kívül még 98 másik német, 22 kínai, egy amerikai és egy román állampolgár ült a gépen. 

A Vuhanból érkezett csoportot karantén alá helyezik egy laktanyában, a Germersheim melletti légi támaszponton, írja az MTI. Két hétig kötelesek itt tartózkodni, ez alatt az idő alatt 128 szobát biztosítanak nekik, és a Német Vöröskereszt önkéntesei gondoskodnak róluk. 

photo_camera Ebbe a kórházba szállították a két német fertőzött beteget Fotó: BORIS ROESSLER/dpa Picture-Alliance/AFP

A gép az eredeti tervek szerint Moszkva érintésével tette volna meg a 11 órás utat, de az orosz hatóságok megtagadták a leszállási engedélyt, a német védelmi miniszter elmondása szerint kapacitáshiányra hivatkozva. Így a gépnek végül Helsinkiben kellett megállnia tankolni. 

Németországban korábban nyolc fertőzött embert találtak, közülük heten a Webasto nevű autóipari beszállítónál dolgoznak, a nyolcadik pedig az egyikük gyereke. A fertőzést egy kínai alkalmazott adta át a cég január 21-i, Stockdorfban tartott továbbképzésén. 

Kínaiaknak belépni tilos

Az AP hírügynökség arról ír, hogy a járvány miatt világszerte ellenségesen viszonyulnak a kínaiakhoz. Dél-Koreában, Japánban, Hongkongban és Vietnámban például az éttermek egy része nem fogad kínai vendégeket, egy indonéziai hotelben pedig néhányan távozásra szólították fel a kínai vendégeket. 

Franciaországban egy regionális terjesztésű lap verte ki sokaknál a biztosítékot, amikor azt írta a címlapjára, hogy „Sárga riadó”, végül bocsánatot is kellett kérniük miatta. 

Rómában pedig a Trevi-kút közelében írta ki az ablakba egy kávézó, hogy nem engednek be kínaiakat. Az AP szerint egy idő után eltűnt a felirat.