A legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv és a legjobb nemzetközi film díját is elnyerte a dél-koreai Bong Joon-ho filmje, az Élősködők. És ennek tényleg lehet örülni. Nem részletezzük, miről szól a film, mert aki még nem látta, annál jobban jár, minél kevesebbet tud róla, mielőtt beül. Először én is így láttam, de elmentem másodszor is megnézni, amire nem is tudom, mikor volt utoljára példa.

A film Oscar-díja három okból is nagy dolog.

1. Bátor kísérletezés

Az Élősködők meglepő, és a legkevésbé sem kiszámítható. Nem a csavarok miatt (bár azok is vannak benne), hanem azért, mert bátran ugrál stílusok és műfajok között. Nem csak azt nem tudja a néző, hogy a történet merre tart, de sokszor azt sem, hogy a hangvétel hogyan fog változni. 

Dél-koreai mércével ezen persze nincs miért csodálkozni, és a hagyományosabb narratívák kedvelőit össze is zavarhatja (ez most vicc? ez most komoly?), de a hollywoodi történetmeséles megcsontosodott, egyre inkább unalomba fulladó standardjaihez képest egészen üdítő ez a megközelítés.

2. Tényleg ez foglalkoztatja most a világot

Bong Joon-hot a társadalmi osztályok ügye érdekli. Korábbi filmjében, a Snowpiercerben egy száguldó vonat kocsijai szerint rendezte be a társadalmat, a fent és lent valóságát most sötét pincék és hegyvidéki álomvillák ellentéteként írja le. Az egyik főszereplő család egy rágcsálójárta félszuterénben lakik, ami Szöulban gyakori megoldás, a dél-koreai nézőknek így különösen sokat mondhat - aztán Bong Joon-ho azt vette észre, hogy a világon mindenfelé egészen személyesen érzik át a történetet.

„Valójában mindannyian ugyanabban az országban élünk, amit kapitalizmusnak hívnak”

- mondta a rendező tavaly Cannesben.

Az Élősködők erejét az adja, hogy egy olyan témát visz színre, és gondol tovább, ami éppen most intenzíven foglalkoztatja a világot. Az utóbbi időben sok szó esett arról, hogy az egyre inkább biztonsági játékba visszahúzódó mainstream filmgyártás lassan elvesztette a képességét, hogy szórakoztató és fantáziadús formában, de mégiscsak a nagy kérdéseinkkel foglalkozzon (szemben mondjuk az 1999-es csúcsévvel, aminek nagy filmjei tényleg a világ akkori állapotáról szóltak). Idén voltak kísérletek ennek megtörésére, és ezek közül messze az Élősködők volt a legerősebb.

3. A dél-koreai popkultúra nagy pillanata

A világot lépésről lépésre meghódító dél-koreai popkultúra most új csúcsra ért. Bong Joon-ho személy szerint egyszer már megpróbálta bevenni Hollywoodot, az említett Snowpiercert amerikai sztárokkal forgatta, de abból nem lett átütő siker. Visszatért saját közönségéhez, innen viszont összejött az áttörés. Az Élősködők lett az első nem amerikai film, ami megnyerte a legjobb filmnek járó Oscart.

Dél-Korea talán legfontosabb exportterméke lett az utóbbi évtizedekben a saját menősége. A XX. század közepén még mély nyomorban tengődő ország a világ élvonalába küzdötte fel magát (igaz, amerikai támogatás mellett), először az elektronikában, majd, a kilencvenes évek ázsiai gazdasági válsága után a popkulturában. És ez tudatos, államilag is támogatott törekvés volt, aminek eredménye az lett, hogy világszerte imádják a k-popot, kontinensekkel arrébb (vagy, ami a dél-koreaiaknak még édesebb érzés, a szomszédos és nagy rivális Japánban is) sírnak a dél-koreai tévésorozatokon, a videójátékok piacáról nem is beszélve. Mindennek persze sötét oldala is van, például a k-pop rabszolgaipart idéző munkaviszonyai és egyre inkább felszínre kerülő zaklatási ügyei.

Ez a popkulturális szélvihar pedig csúcsműveket is kitermelt, különösen a filmművészetben. Az áttörést Park Chan-wook (szintén csodálatos) filmje, az Oldboy 2004-es Cannes-i győzelem hozta el, az Élősködők Oscar-díja viszont új szintet jelent. Az eddigieknél is többen fogják észrevenni, hogy Dél-Koreában valami olyasmit tudnak, amit máshol nem.