Szél Bernadett: Első körben visszapattantak, de továbbra is védett területen bányásznának Mészárosék

„Jogi trükkel próbálja elérni Mészáros Lőrinc, hogy bányát nyithasson Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, most éppen egy stratégiai vízbázis védőterületén” - írja Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a felcsúti milliárdos egyik új üzletéről. 

A Mészáros és Mészáros Kft. és a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. konzorciuma tavaly áprilisban nyerte el a Felső-Tisza országhatárhoz közeli szakaszán épülő árapasztó tározó kivitelezését a becsült árnál 7 milliárd forinttal többért, mintegy 26 milliárd forintért. Az építkezéshez szükséges homokot Tiszakórod mellett termelték volna ki két új bányában, csakhogy mindkettő Natura 2000 területre tervezték. 

Szél azt írja, a területet csak törvénymódosítással lehetne kivenni az Ökológiai Hálózat magterületi besorolásából, az Agrárminisztérium viszont arról tájékoztatta őt, hogy nem terveznek övezet-módosítást. 

A képviselő szerint azonban Mészáros cége újabb kérelmet adott be, amiben már új területekről van szó. Ezek nincsenek Natura 2000-es területen, és nem számítanak ökológiai magterületnek sem, csak úgynevezett pufferterületnek, viszont stratégiai ivóvízbázist érintenek.

Mivel a törvény tiltja, hogy ilyen területeken - amúgy könnyebben engedélyeztethető - „anyagnyerő helyet” nyissanak, Mészárosék ezúttal „sekély, külszíni művelésű bányára” kértek engedélyt, amire papíron tényleg lehetőségük van.

„Komolyan ott tartunk, hogy Mészáros Lőrinc aszerint nevezi “bányának” vagy “anyagnyerő helynek” a homokbányáit, hogy éppen mi van útban: a természetvédelem vagy a vízvédelmi szabályok?!” - kérdezte Szél.