Az EP megszavazta az EU és Vietnam között szabadkereskedelmi megállapodást

Megszavazta az Európai Parlament az Európai Unió és Vietnam közötti szabadkereskedelmi és befektetésvédelmi megállapodást szerdán strasbourgi plenáris ülésén.

A szavazás előtti vitában Phil Hogan kereskedelemért felelős uniós biztos kifejtette, hogy a megállapodás mindkét félnek előnyös, és megerősíti az EU ázsiai jelenlétét. „A vietnami kormány tavaly új munkaügyi törvényt fogadott el, ami elismeri a gazdasági társulás szabadságát az ENSZ munkaügyi szabályainak megfelelően” – mondta.

Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője azt mondta: a megállapodás új lehetőségeket teremt az európaiaknak és az európai cégeknek, de Vietnamnak is esélyt jelent a fejlődésre és a szabadság kiteljesítésére. Azt mondta, a megállapodás hozzáférést biztosít az EU-s cégeknek a vietnami szolgáltatási és a közbeszerzési piachoz is. Győri Enikő szerint az egyezmény ellenzői azt kérik, hogy az uniós vállalatok továbbra se férjenek hozzá Hanoi vagy Ho Shi Minh-város közbeszerzési piacaihoz, és maradjanak hatályban a vietnami piactorzító intézkedések. Szerinte az egyezmény óriási lehetőség az EU-s, így a magyar vállalatoknak, mert a jövőben hozzáférhetnek a délkelet-ázsiai térség leggyorsabban fejlődő országának közel 100 milliós piacához, és magas szintű védelmet kaphatnak az ottani befektetéseik.

Geert Bourgeois belga képviselő szerint az egyezmény egyedülálló lehetőséget ad az EU-nak arra, hogy olyan komoly szereplőként léphessen fel a világban, ami kiáll a multilaterális kereskedelem mellett, elutasítja a protekcionizmust, és kiáll a munkavállalói és emberi jogok, illetve a környezetvédelem mellett. „A megállapodás hozzájárul a jobb életkörülmények kialakulásához Vietnamban, új és jobban fizető munkahelyeket teremt, a kis- és nagyvállalatoknak, csökkenti a költségeket, és kölcsönösen jobb hozzáférést biztosít egymás piacához a feleknek” – mondta.

Bernd Lange német szocialista képviselő, az EP nemzetközi kereskedelmi bizottságának elnöke szerint a megállapodás Vietnamban és a régióban egyaránt megerősítheti az EU szerepét. Szerinte különösen fontos ez olyan területeken, mint például a sajtó- és a véleményszabadság. Nagyobb mozgásteret harcoltunk ki a vietnami civil szférának – mondta. (MTI)