Sokkal több élelmiszert dobnak ki a világban, mint korábban gondolták

Egy friss holland kutatás eredményei szerint a korábbi kutatások jelentősen alábecsülték a világban elpazarolt élelmiszer mennyiségét. Vizsgálataik szerint a világon minden emberre naponta 500 kalóriányi elpocsékolt élelmiszer jut. Mivel napi kétezer kalória bőven elégséges élelem volna mindenkinek, ez egyben azt is jelenti, hogy ha megszüntetnénk a pazarlást, négy helyett öt ember lakhatna jól.

Ez már csak azért is fontos lenne, mert az ENSZ korábbi adatokon alapuló becslései szerint a világ összes üvegházhatásúgáz-kibocsátásának tíz százalékáért a kidobott, elpocsékolt élelmiszer a felelős. "Az élelmiszerpazarlás megállítása nyereség a fogyasztóknak és a bolygónak is" - mondta Monika van den Bos Verma, a holland Wageningen Egyetem kutatója.

Korábban a szakemberek úgy vélték, hogy naponta fejenként 214 kalória a globális élelmiszerveszteség. A holland kutatók azonban részletesen megvizsgálták a FAO, a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kiadott adatokat és ebből számolták ki az élelmiszerhulladék valódi mennyiségét. Kiderült, hogy napi hétdolláros bevételtől elkezd növekedni a kidobott étel mennyisége.

A kutatók olyan egyszerű megoldásokat ajánlottak az élelmiszerhulladék csökkentésére, mint az élelmiszeradagok csökkentése. Mint hozzáfűzték, nagyon fontos, hogy változtassunk a magatartásunkon, például ne vásároljuk túl sokat egyszerre. A globális célkitűzés az, hogy 2015 és 2030 között világszerte felére csökkentsék az élelmiszerhulladék mennyiségét. (Via MTI)