• Miskolcon kollégista, egyetemre készül, focizik, kiválóan beszél magyarul és magyar állampolgár szeretne lenne a kongói menekült fiú. 
• Iskolája oktatási igazgatóhelyettese és családja fogadta be a kamaszt.
• A családja már Franciaországban él menekültstátusszal, ő mégis itt maradna.

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumban találkozunk a 17 éves Jeremie Kaswelbudakkal és gyámjával, Velkey Balázzsal, az iskola igazgatóhelyettesével, akit a fiú csak fáternek hív. 

Jeremie kissé félszegen, mégis a kamaszfiúk lazaságával érkezik. Három éve jár ide, most tizenegyedik osztályos. 14 éves kora óta az iskola kollégiumában lakik. 

Épp nincs tanítás, de Jeremie felkísér minket a kollégiumba, megmutatja a szobáját, ahol másik három fiúval lakik együtt, akik közül kettő a legjobb barátja. Az egyetlen emeletes ágy felső fekhelyére mutat, ami neki jutott három évvel ezelőtt, amikor nyolcadik osztályosként megkezdte a tanulmányait.

„Késve értem ide, ezért nekem már csak a felső ágy jutott, mert a többiek addigra elfoglalták a lenti ágyakat. Viszont az jó kifogás, hogy minden reggel azért kések a 0. órai fizika fakultációról, mert a felső ágyon lakom” - viccelődik Jeremie.

Mire Velkey Balázs finoman megdorgálja: már megbeszélték, hogy nem fog többet késni.

Hosszú út vezetett idáig

Jeremie még 2016-ban érkezett Magyarországra öt testvérével együtt, hogy a korábban érkező anyjához csatlakozzanak, ők is megkapják a menekült státuszt. Római katolikus keresztény családja rendezett körülmények között élt Kongóban, volt házuk, kocsijuk.

Apja katona volt, a Kongói Demokratikus Köztársaságban pedig folyamatosak a belharcok, félkatonai csoportok és milíciák csapnak össze egymással, rengeteg a civil áldozat. Jeremie apja viszont megtagadta a parancsot, amikor ártatlan civileket kellett volna megölnie. A férfit megölték emiatt, Jeremie anyjának pedig el kellett menekülnie, amiért túl sok információt tudott.

Jeremie legnagyobb gyerekként, 14 évesen maradt otthon a testvéreivel és unokatestvéreivel, akiket anyja nővére hagyott maga mögött, amikor megölték. Semmit sem értett az egészből, anyja mégis vele, mint legidőseb gyerekkel osztotta meg később, hogy Magyarországon van, és menedékjogot kapott.

„Elmondta, hogy nekünk is utána kell mennünk oda, ahol ő van. Van is valaki, aki tud segíteni abban, hogy odamehessünk. Nem is ismertem Magyarországot, nem is tudtam, hogy hol van”

- meséli kicsit szégyenlősen nevetve.

Anyjának a Helsinki Bizottság segített, akik csak hosszas, és sok pénzbe kerülő procedúrával tudták azt elintézni, hogy a családot újra egyesítsék Magyarországon. Sokat segített a családnak a Jezusita Menekültszolgálat is.

Ahhoz, hogy Magyarországra jöhessenek, Jeremie-nek és testvéreinek előbb el kellett jutniuk a magyar nagykövetségre. Kongóban nincs ilyen, ezért nagyapjukkal Kenyába utaztak. Ott hat hónapig vártak, mire megkaptak minden szükséges papírt. Bár az anya eredeti célja Franciaország volt, nem lehetett tudni, hogy meddig maradnak Magyarországon, ezért a gyerekeknek iskolát kellett találni. Jeremie kisebb testvérei el is kezdtek járni Budapesten a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontba, de oda csak lányok járhatnak, ezért neki másik iskolát kellett találni. Így került a miskolci gimnáziumba, ahol először fogadtak menekült tanulót.

Petőfit kívülről kellett tudni

„Mivel tudatosan döntöttünk úgy, hogy ebben részt szeretnénk venni, ezért előbb megvizsgáltuk az akadályokat, aztán megpróbáltunk megoldást találni. Az volt a kérdés, hogy hogyan tudjuk őt fejleszteni, hogyan fogjuk tudni egy érettségire nyugodtan elküldeni. Az volt az elképzelésünk, hogy egy év nagyon intenzív nyelvtanulás után kerüljön be az osztályközösségbe" - magyarázza Velkey Balázs, aki maga is tanította matematikára a fiút.

Az első évben csak magyarul tanult, egyedül a testnevelés, a rajz és az osztályfőnöki órákra járt be. Az iskolának nem volt „magyar, mint idegen nyelv”-tanára, ezért francia szakos tanárok próbálták tanítani, ugyanis Jeremie Kongóban francia nyelvű iskolába járt, jól beszéli a nyelvet. Kilencedik osztálytól viszont már együtt járt az órákra a kortársaival, mellette tovább tanulta a magyart. A kamaszfiú Kongóban imádta a matekot és jó is volt belőle, de itt a nyelv miatt az is nehezen ment.

Irodalomból az volt a legnehezebb, amikor Petőfi egyik versét kellett kívülről megtanulnia, még most is a fejét fogja, amikor visszaemlékszik. A magyar nyelvben szerinte a beszéd nehezebb, mint az írás, bár a helyesírással meggyűlik a baja. Eleinte nehézséget jelentett úgy beilleszkednie az osztályba, hogy nem tudott kommunikálni az osztálytársaival. Jól emlékszik az első pár napra, amikor megérkezett, mert az osztály fele sítáborban volt. „Nem tudtam, hogyan barátkozhatnék velük, nem tudtam, hogy lesz. Próbáltunk beszélgetni angolul, de én se tudtam angolul, és ők se igazán” - mondja.

Később ez megoldódott, amikor az osztály másik fele is hazaért: volt egy francia fiú, aki szinte azonnal Jeremie legjobb barátjává vált, és aki tolmácsolni is tudott neki.

Velkey Balázs szerint az osztály nagyon jól fogadta a fiút, sosem tapasztalt ellenségeskedést.

„Mi a legtermészetesebbnek vettük, hogy befogadjuk, nem emlékszem, hogy lett volna felkészítés. Szerintem az a legjobb, ha természetesen fogadjuk, aztán majd ha problémák merülnek fel, akkor reagálunk”

- magyarázza. A problémák pedig jöttek is. 

Jeremie családja úgy döntött, hogy Franciaországba költöznek, mert ott a nyelvtudás miatt jobban tudnak boldogulni. Ő viszont nem akart velük menni.

Itt már megszokta

Ekkor már egy éve járt a gimnáziumba, a kollégiumban lakott, kialakult a baráti köre, valamennyire megtanult magyarul, és a tanárai is szerették. Megmondta az anyjának, hogy inkább maradni szeretne, ahelyett, hogy mindent újrakezdene egy idegen helyen. Anyja elfogadta a döntést, pedig Jeremie még csak 16 éves volt. 

Velkey Balázs szerint nagy szerepe volt a döntésben a kollégiumi közösségnek is. 

„Amikor Jeremie édesanyja úgy döntött, hogy Franciaországba költözik, akkor tartottunk egy megbeszélés arról, hogy mi lesz vele. Bizonytalan volt, hogy menekültként mennyire tudjuk biztosítani a jövőjét. Mi is próbáltuk lebeszélni, mert azt gondoltuk, hogy francia nyelvterületen több lehetősége lesz. Megható volt, hogy ennek ellenére itt akart maradni”

- mondja Velkey. 

Ahhoz viszont, hogy kiskorúként Magyarországon maradhasson, szüksége volt egy gyámra.

„A beszélgetés során volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy nehogy már ez legyen a probléma. Én Jeremie-t tanítottam is korábban, a legkisebb lányunknak az osztálytársa. Megfogalmaztam magamban, hogy szívesen vállalkoznék erre a feladatra, és a családunk is nagyon nyitott volt erre”

- magyarázza Velkey.  

Kapkodnak érte az edzők

Az igazgatóhelyettesnek hat gyereke van, de egy kivétellel már mindegyikük kirepült a családi fészekből. Jeremie 14 hónapja a család tagja, és bár a hétköznapokat a kollégiumban tölti, minden pénteken beülnek az autóba, és hazamennek Velkey otthonába. Velkey azt mondja, hogy a hétvégéken a tanulásban is sokat próbál segít neki, de fontosnak tartja, hogy az együttlétről is szóljon a hétvége, ezért minden vasárnap családilag tollaslabdáznak. 

Jeremie azt mondja, hogy a Velkey-gyerekek olyanok neki, mintha a testvérei lennének, most már velük osztja meg a gondjait nem pedig a „fáterrel”.

Most a KRESZ-vizsgára készül gyámja segítségével, de ez nem könnyű, mert franciául nem lehet vizsgázni.

A kamaszfiút leginkább a sport érdekli, már egy atlétikaedző is meglátta benne a tehetséget, de Jeremie szívesebben focizik. A Diósgyőri VTK-ban edzőmeccsén 5 gólból hármat ő rúgott, most pedig heti háromszor a felsőzsolcai focicsapatban fog edzeni. Velkey szerint emiatt sok kompromisszumot kell kötniük, mert közeleg az érettségi. 

Az érettséginek azért is kell jól sikerülni, mert Jeremie egyetemre, elsősorban a BME-re szeretne menni. Ezért fizika és matek fakultációra jár.

Magyar állampolgár szeretne lenni

Napi szinten tartja a kapcsolatot édesanyjával, a karácsonyt és a nyári szünetet is Franciországban szokta tölteni. Mégsem merült fel még benne komolyabban, hogy a családja után menjen.

„Amikor legelőször télen elment, akkor gondoltam arra, hogy ha a nyelvi közeg és a család ott van, akkor majd ott akar maradni, és el kell őt engednem. Viszont amikor visszajött, azt mondta, hogy ez meg sem fordult a fejében. Lehet, hogy eszébe jut néha, de én azt gondolom, hogy a kollégiumi közeg, a családunk, a tervek, a vágyak nagyon erősen kötik ide”

- magyarázza Velkey.

Velkeynek az is nagyon jól esett, amikor Jeremie bejelentette, hogy magyar állampolgár szeretne lenni, de egyelőre még nem tették meg a jogi lépéseket. Jeremie sokáig csak vonogatja a vállát arra a kérdésre, hogy mi tetszik neki ennyire Magyarországban. Végül meglepő választ ad.

„Azért szeretem Magyarországot, mert amikor anyukám idejött, akkor nagyon elfogadták. Nagyon sokat segítettek neki is és nekünk is, hogy iskolába járjunk. Nekem ez nagyon pozitív volt” 

- mondja.

Amikor arról kérdezzük, hogy érte-e valaha valamilyen atrocitás, azért mert szemlátomást nem idevalósi, akkor meglepődve rázza fejét.

Még soha nem mondták neki, hogy menjen vissza Afrikába.„A családdal amikor együtt vagyunk, akkor megnéznek minket. De egyszer sem történt meg, hogy bárki megjegyzést tett volna, vagy csúnyán nézett volna. Főként az a furcsa az embereknek, hogy magyarul beszélgetünk” - mondja Velkey.

Olyan viszont már előfordult, hogy a reptéren akadékoskodtak, hogy nincs Jeremie-nek vízuma, pedig mivel menekült státuszt kapott, ezért ugyanazok a jogszabályok vonatkoznak rá is, mint a magyarokra.

Nem lehet tudni, hogy Jeremie meddig fogja úgy érezni, hogy Magyarországon akar élni, de Velkey Balázs azt mondja: bárhogy is dönt a fiú, köztük már mindig megmarad a szoros kapcsolat.