Szabadlábra helyezték a ceglédi férfit, akit négyéves lánya elleni szexuális erőszakkal gyanúsítanak

bűnügy
2020 február 14., 08:24

Egy év börtön után szabadlábra helyezték a román állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint egy ceglédi munkásszállón megerőszakolta négyéves lányát, tudta meg a Blikk.

A kislányt még 2018-ban vitték kórházba, amiért fájlalta a lábát, az orvosnál viszont kiderült, hogy a kislány combcsontja el van törve és a nemi szerve is vérzik. A nőgyógyász azt is megállapította, hogy a kislánnyal nemi erőszak történt, de a munkásszállón élő szülők szerint csak egy tégla esett a gyerekre, ez okozta a sérüléseket. Az apát ezután őrizetbe vették, a gyereket pedig nevelőszülőknél helyezték el.

A gyanúsított ügyvédje megerősítette a lapnak, hogy a férfit szabadon engedték miután az ügyészség helyt adott a fogvatartás megszünéséről szóló indítványnak. A férfival szemben jelenleg nincs semmilyen kényszerítő intézkedés.„Most még egy szakvéleményre várunk, aztán szerintem a nyomozás lassan véget ér. Jelenleg a feleségével van, és minden vágyuk, hogy újra ők nevelhessék a kislányukat” – mondta a Blikknek Surdy Miklós ügyvéd.