Mindenki egyre jobb matracokat akar, de ez újrahasznosítási rémálomhoz vezetett

Akinek szokott fájni a háta, az jó eséllyel már többször kénytelen volt matracot cserélni. Én is ilyen vagyok, majdnem egy évtizede rossz a derekam, ezalatt 3-4 évente kénytelen voltam jobb matracra váltani, a régit pedig egyszerűen kidobtam. De a többséghez hasonlóan arra sosem gondoltam, mi lesz a matraccal, amit elvittek.

A Guardian most meglátogatta a Circom újrahasznosító telephelyét az angliai Coventryben, hogy megnézzék a matrac-újrahasznosítás undorító, de nemes folyamatát. A cég az Egyesült Királyságban egyike a maroknyi cégnek, ami az egyre növekvő matracproblémával küzd.

Az Egyesült Királyság 2017-ben több mint 7 millió matracot dobtak ki, ezek túlnyomó többsége egyenesen a hulladéklerakókba került. A Zero Waste Scotland (Hulladékmentes Skócia) nevű szervezet becslése szerint, ha a Skóciában évente kidobott 600 ezer matracot egymásra raknák, a halom több mint százszor akkora lenne, mint az Egyesült Királyság és egyben Skócia legmagasabb hegycsúcsa, a 1343 méteres Ben Nevis.

A szemetelés is nagy probléma: az angliai önkormányzatok évente 58 millió fontot költenek a szemét felszámolására, a matracok a leggyakoribb illegálisan kidobott tárgyak között vannak. A Nemzeti Ágyszövetség (National Bed Federation – NBF) szerint a matracoknak csak kb. 19 százalékát hasznosítják újra, ugyanis azokat a gépgyilkos rugók miatt nagyon macerás feldolgozni.

A matracbiznisz nem csak Nagy-Britanniát sújtja, egyre inkább globális probléma. Csak az Egyesült Államokban évente 18,2 millió matracot dobnak ki, miközben az egész országban csak 56 létesítmény foglalkozik az újrahasznosításukkal.

A folyamatosan növekvő matracszeméthegy mögött most is a fogyasztói szokások változása áll: volt idő, amikor az emberek 8-10 évente cserélték le a matracaikat, de amióta az online kiskereskedők egyre nagyobb választékot kínálnak, a vásárlók egyre jobb matracokat várnak el, így gyakrabban is cserélik.

A cikk szerint a hengerelési technológia fejlődése lehetővé teszi, hogy a matracokat kisebb, könnyen szállítható dobozokba tegyék, és ez sok új céget arra ösztönzött, hogy belépjenek a matracok 30 milliárd dolláros nemzetközi piacára. Jelenleg legalább 175 cég szállít összetekert matracot a vásárló ajtajáig, ezen a téren az egyik úttörő az amerikai Casper cég volt, aminek az értékét tavaly 1,9 milliárd dollárra becsülték.

Az ilyen cégek többsége 100 napos pénzvisszafizetési garanciát vállal, ha bármilyen okból nem válik be a matrac, de olyan is akad, ami egy teljes évig visszaveszi a matracot. A Wall Street Journal újságírója nemrég arról írt, hogy elméletileg minimális befektetéssel váltogathatjuk a jó minőségű matracainkat, ő például, ha minden kedvezményt figyelembe venne, 8 évig aludhatna ingyen jó matracokon.

Vannak arra utaló jelek, hogy egyes fogyasztók visszaélnek a rendszerrel: egy átlagos matrackereskedő arra hajt, hogy a vásárlók kevesebb mint 5 százaléka kérje vissza a pénzét, de van, ahol 20 százalék is visszaküldi a matracot. Persze közülük sokan valószínűleg egyszerűen tényleg nem elégedettek. A hagyományos matracvásárlás úgy nézett ki, hogy az ember bement egy boltba, elmondta az igényeit, ráfeküdt néhány matracra, aztán vett egy matracot. Most viszont egyre többen leírás alapján, próba nélkül vesznek valamit, majd azt tapasztalják, hogy nem felel meg a fájós hátuknak.

Néhány cég otthonokkal és kórházakkal szerződik le, ezeknek adja el olcsón a visszaküldött, újrahúzott matracokat, mások pedig újrahasznosítóba küldik, de rengeteg matrac elkerülhetetlenül a szemétlerakókban végzi.

„Az eldobható matracok üzleti modelljét vezettük be egy olyan korban, amikor valószínűleg pont az ellenkező irányba kellene haladnunk”

– mondta a Guardiannek egy újrahasznosító.

Csakhogy nehéz a matracokban található anyagokat újrahasznosítani, mert azok a másodlagos piacon általában már nem sokat érnek. A fémrugókért még lehet kapni pár dollárt, de a szivacsokra és a farostlemezekre nehéz vevőt találni.

A Circom most egy matracnak kb. a 60 százalékát tudja újrahasznosítani, méghozzá bonyolult, több milliót érő gépekkel, de remélik, később az egészet sikerül. (A most fel nem használt 40 százalékról azt remélik, majd üzemanyagként lehet feldolgozni.) A cégek szerint sokat segítene, ha lazítanának a rostok és a habok újrahasznosításának előírásain, és akkor ezeket is újra lehetne hasznosítani, mint mondjuk a régi szőnyegeket a lóistállókban.

A feldolgozás kb. úgy néz ki, hogy van egy nagy zúzógép, ami összenyomja a matracokat, majd egy csúszdarendszerbe dugja őket, ahol nagy porszívók kiszívják az anyagokat, szétválasztva a rostot és a habot. Egy ponton mágneseket is használnak, de ezeket nagyon magasra kell rakni, hogy ne tegyék tönkre a számítógépeket és a mobilokat. A daráló acélpengéit pár hetente cserélni kell, mert gyorsan elhasználódnak, de hegesztik is őket, hogy tovább bírják.

Ahol megjelenik a szemét, ott a bűnözők is megjelennek. Sokan hivatalosnak tűnő weboldalt csinálnak, majd magukat újrahasznosítónak álcázva használt matracokat gyűjtenek be, kiválogatják a jobb állapotban lévőket, újrahúzzák őket, becsomagolják, akár híres matracgyártók logójával, majd a piacon ezeket újként adják el, pedig sokszor tűzveszélyesek is lehetnek. Amivel pedig nem tudnak mit kezdeni, egyszerűen illegális szeméttelepen dobják ki. Nemrég a walesi Snowdonia Nemzeti Parkban számoltak fel egy szeméttelepet, ahol több ezer kidobott matrac hevert. Néhány egészen undorító is tud lenni: van, amin bolhás kutyák feküdtek, így tele van élősködőkkel, de akad olyan is, amin holttest hevert hetekig, és ez meg is látszik rajta.

A matracproblémát Nagy-Britannia már exportálja is: tavaly júliusban 100 konténernyi, Nagy-Britanniából származó, de illegálisan feladott, újrahasznosítandó fémnek álcázott szemetet találtak Srí Lanka partjainál. A szemét zöld csomagolásba borított, bálázott matracokból állt, márpedig zöld csomagolásba a brit matrackereskedők teszik az újrahasznosításra küldött matracokat. Vagyis valamelyik csaló egyszerűen kidobta a tengerbe az újrahasznosítás címén felvett matracokat.

A hatóságok tisztában vannak azzal, hogy mi történik, de nincs elég erőforrásuk a helyzet kezeléséhez, és nincs meg a változáshoz a politikai akarat sem. „A matracpiacon most a vadnyugat törvényei uralkodnak” – mondta a lapnak egy újrahasznosító. Az ipar egyelőre igyekszik önmagát szabályozni, a Nemzeti Ágyszövetség gyakorlatilag kódexet és akkreditációs rendszert használ a valódi matrac-újrahasznosítóknak: auditálják a létesítményeket, és ellenőrzik, hogy a cégek megfelelnek-e a törvényeknek, és nem zsákmányolják-e ki a munkaerőt. (Guardian)