Vajna Tímea: Andy lelke beleköltözött Zoliba

bulvár
2020 február 18., 05:12

"Zolit úgy ismertem meg, hogy Andy barátja volt, és érdekes, hogy korábban mindig idegesített és soha nem úgy néztem rá, mint egy férfira, aki nekem tetszik," válaszolt Vajna Tímea a Borsnak arra a kérdésre, hogy "pontosan milyen szerepet tölt be életében az a jóképű, Zoltán nevű fiatal férfi." Hozzátette:

Mindig arról beszélt Andynek és nekem is, hogy így, meg úgy csajozik, ám most a korábbi barátságból valami átalakult, és ez egy olyan érzés, ami kicsit segít nekem átlendülni a gyászon. 

"Néha kicsit azt érzem, hogy Andy lelke beleköltözött Zoliba, mert sokszor konkrétan ugyanúgy viselkedik, ahogy ő. Egy igazi gentleman módjára virágokat, ajándékokat küld, és úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami. Most kimegyek Amerikába, később kijön utánam, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő," mondta. Mindenképpen szeretne gyereket, jelentette ki.

"Csak hát kell egy dolog hozzá, ami szerintem ebben az évben, vagy jövőre megtörténhet, de igazából erre nem lehet számítani, hiszen ha valakivel kell találkoznod, akkor úgyis találkozol vele,"

zárta Vajna Tímea.