Adatlopás miatt tett feljelentést a Pécsi Sport Nonprofit vezetője

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Feljelentést tett a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt., a pécsi önkormányzat sportvállalatának vezetője, mert a cégnél tavaly ősszel adatok, merevlemezek tűntek el.

Közleményében azt írta, hogy a cég korábbi vezetője, Vári Attila még októberben elkérte a cég informatikai rendszerét működtető vállalkozótól a társaság levelezőrendszeréhez szükséges felhasználói nevet és jelszót. A rendszergazda ezeket az adatokat át is adta, de ezt követően ezekkel a jelszavakkal többet nem tudott belépni az általa kezelt adatbázisba, mert azokat megváltoztatták.

Az új jelszavakat csak decemberben kapta meg a rendszergazda Vári asszisztensétől. A rendszerbe belépve komoly változásokat tapasztalt. Az asszisztens és a PSN üzemeltési igazgatójának asztali számítógépéről "harverek, szoftverek és adatok tűntek el, a számítógépekbe új merevlemez került a régieket és az azokon tárolt adatokat pedig eltulajdonították".

A közlemény szerint a cég levelezéséből több emai-fiók adatait, a központi szerverről pedig a teljes levelezést törölték, hogy "azt a felhasználó ne tudja visszaállítani".

Az önkormányzat szerint a történtek több bűncselekmény gyanúját is felvetik, ezért a PSN Zrt. új vezetője információs rendszer vagy adat megsértése és lopás gyanúja miatt tett feljelentést. (Via MTI)