Reggel se volt túl fényes, délutánra tovább romlott a dél-koreai járványhelyzet

A cheondói kórházban szombaton már 102 betegben és kilenc kórházi dolgozóban mutatták ki a koronavírust. A képen egy közegészségügyi szakember a kórház előtti járdát fertőtleníti.Fotó: -/AFP

Megduplázódott szombaton Dél-Koreában az igazoltan koronavírustól fertőzött emberek száma. A helyi egészségügyi hatóságok jelentése szerint csak ma 229 fertőzés tényét erősítették meg tesztekkel, így összesen már 433 beteget tartanak nyilván.

A járvány gócpontja továbbra is a déli Daegu, ahol egy keresztény gyülekezet tagjai között terjed a kór, és a szomszédos Cheongdo, ahol egy kórház a járvány gócpontja. A helyi sajtójelentések szerint Daegu utcái szombatra gyakorlatilag kiürültek.

Daeguban szinte kiürültek az utcák.Fotó: JUNG YEON-JE/AFP

Kínán kívül most ez a második legnagyobb járványgóc a japán partoknál, Jokohama kikötőjében veszteglő óceánjáró, a Diamond Princess után, melynek hatszáz utasa fertőződött már meg. Dél-Koreában ezidáig két halálos áldozata van a járványnak, de a fertőzöttek száma alapján ez hamarosan növekedhet. A járvány halálozási aránya jelenleg három százalék fölötti: a legnaprakészebb összestések szerint Kínában ezidáig 76288 fertőzöttje és 2345 halottja van a járványnak. (Via BBC)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér