A tapolcai fideszes képviselő a fia barátnőjétől bérelt közpénzen lakást

A Fidesz tapolcai képviselője menye lakását béreltette ki közpénzből, írja a Blikk. A bulvárlap szerint Fenyvesi Zoltánnak 2018 augusztusától 2019. szeptember végéig bérelte havi kétszázezerért az Országgyűlés hivatala azt a 46 négyzetméteres ingatlant, ami fia barátnőjének, majd feleségének a nevén van. Összesen 2,8 millió forint közpénz ment a Parlamenttől tömegközlekedéssel egy óra távolságra lévő otthonra. 

Szeptemberben váltott azóta egy Kossuth tér melletti közel 100 négyzetméteres lakást bérelnek neki havi 328 ezer forintért. 

A Blikk megkereste Fenyvesit, aki jogszabályokkal takarózott, és semmi kivetnivalót nem talált a közpénz-csorgatásban. 

"Házasságkötésük után az Országgyűlés Hivatalán keresztül felmondtam a 2018. augusztus 1. hatállyal kötött bérleti szerződést, bár a jogszabály erre nem kötelezett volna, hiszen a magyar Polgári Törvénykönyv 8:1. paragrafusa szerint nem közeli hozzátartozóm,"

mondta. Igaz, a felmondás és az esküvő között eltelt három hónap. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér