Halálos áldozatokat követelő zavargások voltak Trump látogatása idején Delhiben

Véres zavargások voltak Delhiben Donald Trump indiai látogatásának idején, attól függetlenül. Miközben Trump a belvárosban járt, 18 kilométernyire északra, a város muszlim többségű kerületeiben robbantak ki összecsapások az indiai muszlimokat sújtó új állampolgársági törvény ellen tüntető muszlimok és az ellenük tüntető hinduk között.

Lángoló barikádok Delhi muszlimok lakta kerületében.Fotó: Imtiyaz Khan/Anadolu Agency

Az összecsapásokban a hírek szerint legalább tizen meghaltak, köztük egy rendőr. A véres eseményekről Trumpot is kérdezték a keddi sajtótájékoztatóján. Ő azt mondta, "hallott róluk", de "India dolga" megoldani a helyzetet. Azt is állította, hogy tárgyalásain szóbakerült a vallásszabadság, és őt lenyűgözte az indiai kormány válasza.

A zavargások vasárnap robbantak ki Delhiben, ahol azidáig jellemzően békésen tiltakoztak az új állampolgársági törvény ellen. A helyzet azután eszkalálódott, hogy a kormányzó hindu nacionalista BJP vezetője, Kapil Mishra azzal fenyegette a békésen tüntetőket, hogy Trump hazautazása után erőszakkal fogják feloszlatni tiltakozásukat. (Via BBC)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér