Egy független vizsgálat szerint háborús bűnöket követtek el az oroszok Szíriában

külföld
2020 március 03., 08:53
Füstoszlop emelkedik egy idlibi település fölé az orosz légierő támadása után.
photo_camera Füstoszlop emelkedik egy idlibi település fölé az orosz légierő támadása után. Fotó: OMAR HAJ KADOUR/AFP

Háborús bűnök elkövetésével vádolja az orosz légierőt Szíriában a Független Nemzetközi Nyomozóbizottság (IICI) nevű szervezet, amely a 2019 júliusától mostanáig tartó időszak harci cselekményeit vizsgálta. Az IICI két konkrét esetre koncentrált a jelentésében:

  • 2019. július 22-én Ma'arrat al-Nu'manban, Idlibtől 33 kilométerre délre egy sűrűn lakott település piacát érte orosz bombatámadás. A repülők kétszer is bombáztak, a második támadást már akkor hajtották végre, amikor az első után már a helyszínre érkeztek a mentőalakulatok - ezt a taktikát használják ebben a térségben a terroristák is, akik rendre több bombát robbantanak, hogy az áldozatok mentésén dolgozókat is megtizedeljék. Ebben a támadásban 43-an vesztették életüket, köztük négy gyerek, és legalább 109-en sérültek meg.
  • A másik támadás 2019. augusztus 16-án, Idlib tartomány déli részén történt. Akkor egy, a pusztában magányosan álló, a harcok elől menekülő civileknek szállást adó épületet bombáztak le. Abban a támadásban összesen húszan, köztük nyolc gyerek és négy nő vesztették életüket.

"A rendelkezésre álló bizonyítékok, köztük tanúvallomások, videófelvételek, a repülőket nyomon követő szpoterek, a repülők elfogott kommunikációja és a helyszíni megfigyelők első jelentései alapján joggal feltételezhetjük, hogy mindkét támadásban részt vettek orosz harci gépek" - írta jelentésében az IICI, mely szerint az orosz légierő egyik esetben sem konkrét harci feladatot hajtott végre, hanem "válogatás nélkül bombázott civil területeket, ez pedig kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát".

Oroszország tagadja, hogy felelőssége lenne a szíriai polgári népesség pusztításában, és állítja, hogy légitámadásai csak terrorista célpontok ellen irányulnak.

Az IICI jelentése szakértők szerint rendkívüli fejlemény. Az IICI-t ugyanis az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága állította fel, márpedig az ENSZ ezidáig ódzkodott attól, hogy akár az oroszokat, akár Basar al-Aszad kormányát felelőssé tegye, mivel mindkettejük segítségére szorul a humanitárius segélyek célba juttatásához. (Via The Guardian)