Rendőrök menekítették ki bíróságról a balotaszállási nőt, aki kilométereken át vontatta maga után kutyáját

Nem ismerte el bűnösségét a  Csongrádi Járásbíróságon az a 68 éves balotaszállási nő, akinek brutális tettéről a 444 írt először: H. Balázsné Magdolna tavaly augusztusban kilométereken át vontatta autójával maga után kutyáját, büntetésből, amiért megszökött. Egy szemtanú által készített felvétel szerint nem is bántat tettét. Az állat nem élte túl a kínzást. 

Az ügyészség hat hónap börtönbüntetést kért a nőre, de a nő ezt a keddi előkészítő ülésen nem fogadta el, mert szerinte nem követett el bűncselekményt. A Délmagyar.hu beszámolója szerint a tárgyalást követően miután elhagyta az épületet, 

"vissza kellett neki menekülnie, mert dühös állatvédők várták. Végül több rendőrautó is érkezett, és a járásbíróság hátsó kapuján menekítették ki a nőt."

A lap szerint az állatvédők megígérték: a következő tárgyaláson sokkal többen lesznek.