Az elismert migrációs és járványügyi szakember, Orbán Viktor a világon elsőként összefüggést állapított meg a bevándorlás és a koronavírusjárvány között

POLITIKA
2020 március 11., 06:08

"Az illegális migráció és a koronavírus-járvány között egyértelműen kapcsolat van, hiszen számos bevándorló Iránból vagy Iránon keresztül érkezik, amely a fertőzés egyik gócpontja" - közölte Orbán Viktor Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egy videókonferencián, amit az utóbbi kezdeményezett. Ezt az összefüggést rajta kívül még senki sem fedezte fel, talán azért, mert nem is létezik. Orbán talán arra gondolhatott, hogy Magyarországon, ahol valamiért szinte kizárólag iráni egyetemistákon végeznek teszteket, eddig az igazolt fertőzöttek nagy része iráni egyetemista. Ők azonban aligha feleltethetők meg azoknak a menekülteknek, akikre a miniszterelnök előszeretettel migránsokként hivatkozik, lévén vagy magyar állami ösztöndíjjal, vagy nagy pénzeket fizető külföldi diákként érkeztek az országba, teljesen legálisan.

Adjuk meg, annyiban igaza lehet a miniszterelnöknek, hogy a menekülttáborokat minden épeszű szakember veszélyes közegnek tartja a járvány terjedése szempontjából, mert ezekben gyakran nem adottak az alap higiéniás körülmények. Mindazonáltal ezidáig nincs hír róla, hogy a menekülők körében terjedne a járvány*, és még a magyar kormány adatai se utalnak arra, hogy akár csak egy menekült is fertőzött lett volna. A világ más részeiről sem érkezett ezzel kapcsolatos jelenség. Olaszországban, amely az egyik belépőpontja Európában az Afrikából menekülőknek, nem az ország déli részén robbant ki járvány, ahova a menekülők érkeznek, hanem az északi megyékben. (Via 24.hu)

*Pontosítás: Elnézést, ezekben a pillanatokban jött a hír, hogy immár Lezsbosz szigetén, ami az egyik belépőpontja az EU-ba tartó menekülőknek Törökországból, találtak egy fertőzöttet. És mert ott a szélsőjobboldali szervezetek támadásai miatt a segélyszervezetek kénytelenek voltak mérsékelni vagy beszüntetni tevékenységüket, a romló higiéniás állapotok miatt komoly járványveszély alakulhat ki. Leszbosz ugyanakkor egy sziget, amit viszonylag könnyű izolálni, megakadályozva a még ki sem robbant járvány továbbterjedését. Mindez azonban, különös tekintettel arra, hogy az első fertőzött menekülő előtt már több mint tízezer európai betegedett meg, semmiben sem igazolja a magyar miniszterelnök állítását.