Teljes a káosz a sportban is a koronavírus miatt

Az a legkevesebb, hogy a koronavírus miatt ilyen jelenetekkel kezdődnek a focimeccsek, mint a Leipzig-Tottenham BL-nyolcaddöntő előtt, amikor José Mourinho üdvözölte a hazaiakat irányító Julian Nagelsmannt. 

Lipcsében egyelőre még voltak nézők, a másik keddi BL-nyolcaddöntőn, a Valencia-Atalanta már zártkapus volt. (Az Atalanta szurkolói a visszautalt jegyárakat egy bergamói kórháznak ajánlották fel.) 

Azon kicsit csodálkoztak Spanyolországban, hogy a gyerekeknek a zártkapus meccsen miért kell rázni a BL-takarót.

Bár az olasz csapat súlyosan fertőzött területről érkezett, nemcsak erre a meccsre vonatkozott a korlátozás, Spanyolországban a következő két bajnoki fordulót is zárt kapuk mögött rendezik, és nézők nélkül fogadja majd a Barcelona is jövő héten a Napolit a BL-ben. 

A spanyol Getafe a sorsolás szerint az Interrel játszana csütörtökön az olasz vírusgóc egyik központjában, Milánóban. A spanyolok elnöke közölte, hogy az UEFA-hoz fordultak, mert nem hajlandóak elutazni Milánóba. Inkább veszítsék el a meccset, de nem hajlandó kockáztatni senki egészségét. 

Németországban tegnap azért játszhatott a Lipcse szurkolók előtt, mert nem volt még egységes döntés. Most már van, a hétvégi bajnokikat zárt kapuk mögött rendezik a Bundesligában is. 

Ma zártkapus lesz a PSG-Dortmund meccs is a BL-ben Párizsban. Nem azért, mert a PSG-nél felmerült a gyanú, hogy az elmúlt napokban lázzal és torokfájással küzdő Mbappé elkapta a vírust (a csatár tesztje negatív lett). Franciaországban is általános korlátozás van, az első és a másodosztályban április 15-ig zárt kapuk mögött rendezik meg az összes bajnoki meccseket, ahogy a válogatott is nézők nélküli meccsen játszik majd március 27-én Ukrajna és március 31-én Finnország ellen.

A másik mai BL-nyolcaddöntőn, a Liverpool-Atletico Madridon a szurkolók ott lesznek a lelátón. Az angol labdarúgó bajnokságban ugyanakkor elővigyázatosságból elhalasztják a szerdai Manchester City-Arsenal meccset, miután kiderült, hogy Evangelosz Marinakisz, a görög Olympiakosz tulajdonosa elkapta a koronavírust. Az Arsenal február végén játszott Európa-liga meccset a görögökkel, és Marniakisz az angol csapat több játékosával és stábtagjával is találkozott. 

De lehet, hogy ez az óvintézkedés fabatkát sem ér, mert az Olympiakosz - a tulajdonosa betegsége ellenére - csütörtökön pályára lép a Wolverhampton ellen az Európa-ligában. Zárt kapuk mögött, de az angol amiatt is aggódtak, hogy a játékos és a stábtagok is betegek lehetnek. Az UEFA-hoz fordultak, hogy halasszák el a meccset, de az európai szövetség elutasította a kérést. A Wolverhampton vasárnap már bajnokit játszik a West Ham ellen. 

Olaszországban április 3-áig minden sporteseményt felfüggesztettek. Lengyelországban, Csehországban, Romániában, Bulgáriában a zárt kapu mellett döntöttek a nagyobb sporteseményeknél (ezért lesz zárt kapus a bolgár-magyar válogatott meccs is az Európa-bajnokságra való kijutásért), Szlovákiában, Ausztriában kéthetes szüntet mellett döntöttek. 

A nagy kérdés, hogy mi lesz a tokiói olimpiával és a labdarúgó Európa-bajnoksággal. Különösen úgy, hogy az utóbbinál most először 12 ország a rendező, a szurkolók tömegesen keresztül-kasul járnák a kontinenst. A halasztásról röppentek már fel hírek, döntés még nincs. 

Magyarországon egyelőre alsóbb osztályú focimeccsek, és kevésbé fontos sportesemények maradtak el. A kormány ma hoz döntést arról, hogy a szomszédos országokhoz hasonlóan, bár napokkal később korlátozza-e a tömegrendezvényeket. Március 20–22-én Győrben lesz (lenne?) a női kézilabdások olimpiai selejtezője, március 19. és 22. között a birkózók európai olimpiai kvalifikációja van kiírva Budapesten. Ha pedig túljutna a magyar labdarúgó válogatott a bolgárokon az Európa-bajnokságért folyó rájátszáson, akkor a Puskás Arénában vívná a mindent eldöntő meccset március 31-én. Ha a március 15-i ünnepségeket azért fújta le a kormány, mert nem akart kockáztatni azzal, hogy az ország különböző pontjaiból összejöjjenek az emberek egy helyen, akkor - és az európai lépések is figyelve -  nem nagyon más logikus lépés, mint zártkapussá nyilvánítani azt is. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér