Két majomgaleri több száz tagja tömegverekedett egy város közepén Thaiföldön

ÉLET
2020 március 12., 12:15

A thaiföldi Lopburi városában két majombanda számos tagja, több száz majom vett részt egy tömegverekedésben. Hasonlóra eddig nem volt példa, ezért a látottak értelemszerűen sokkolták a helyieket (embereket). 

A Bangkong Post cikke szerint a Facebookra feltöltött videókon lehetett látni, hogy a város főterét szerdán ellepték a majomhordák. A városban több ezer majom él, és a helyi feltételezések szerint két rivális csoport él a környéken, melyeket a helyiek (az emberek) városi, illetve templomos majmokként emlegetnek (mivel ezek a majmok a templom környékén tanyáznak.)

link Forrás

A két rivális falka közötti határvonal a város északi vasútvonalánál húzódik, afölött a templom környéki galeri él, míg a sínek másik oldalán a városi csapat. És jellemzően a két csoport nem jár át egymás területére.

Hogy miért zajlott most mégis ez az összecsapás, arról megoszlottak a helyiek (az emberek) véleménye. Volt, aki szerint a nagy hőség tehetett az egészről, mások szerint a templomos majmok oldalán elfogyott az élelmiszer, és ezért törtek át.

Egy helyi motortaxi sofőr (egy ember), Biew Um-in arról beszélt egy helyi lapnak, hogy ő fel is ismerte a templomos galeri vezérmajmát, ahogy vezette a többieket a piac felé, élelmiszerek után kutatva. Ekkor jelent meg elmondása szerint a városi majmok vezetője, majd követőivel kipofozták a templomos majmokat a területről. 

A környéken élők szerint amúgy a koronavírus tehet az óriási verekedésről is: ezen a környéken máskor mindig hemzsegnek a turisták, akik élelemmel látják el a meglehetősen határozottan kéregető majmokat, most viszont a turisták elmaradásával hirtelen odalett a majombandák fő élelmiszerforrása is.