Láng Zsolt papíron éppen dolgozott, amikor a lelátóról nézte a magyar-portugál focimeccset

POLITIKA
2020 március 12., 09:52

Nagy meccs volt a 2016-os Európa-bajnokság csoportkörében a magyar-portugál: 3-3-at játszottunk, Dzsudzsák kettőt lőtt, Gera egyet. Ott ült a lelátón Láng Zsolt, a II. kerület akkori fideszes polgármestere is, a meccs után ittak egy sört a sikerre Gulyás Gergely miniszterrel.

Csakhogy a 24.hu az önkormányzatra közlése alapján azt írja, 

Láng nem vett ki szabadságot aznapra, papíron tehát akkor is dolgozott, amikor éppen Lyonban járt.Ez önmagában is érdekes, pláne úgy, hogy Láng bruttó 7,3 millió forintot kapott a hivatali ideje alatt ki nem vett 154 nap szabadságért. 

photo_camera Fotó: Facebook/Gulyás Gergely

Korábban Láng azt mondta, nem ő kérte a pénzt, a szabadságmegváltást törvény írja elő, ami igaz is, ősszel több, leköszönő fideszes polgármester kapott így milliókat. Láng állítása szerint azért halmozódtak így fel a szabadnapjai, mert 13 évig egyetlen alpolgármesterrel dolgozott, ellentétben utódjával, Őrsi Gergellyel, aki négy helyettest nevezett ki maga mellé.