Merkel: A lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell a társas érintkezést

külföld
2020 március 12., 20:47

A lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell az emberek közötti érintkezést a koronavírus-járvány fékezéséhez – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtök este Berlinben, a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.

Hangsúlyozta, hogy az állami intézmények és a gazdaság legfontosabb területeinek működőképességét fenn kell tartani, de minden egyéb ügyben kerülni kell az emberek közötti érintkezést. Ezért az eddigi ezerfős határérték alatt is el kell halasztani az összejöveteleket minden lehetséges esetben.

Kiemelte, hogy a koronavírus-járvány „ismeretlen kihívás”, ezért a tudomány megállapításaira kell építeni a járványügyi intézkedéseket. Németországban a járvány a „dinamikus kitörés” szakaszában van, vagyis a fertőzöttek száma erőteljesen emelkedik.

Azonban sikerült egy igen korai szakaszban felismerni járványt, így a nem feltétlenül szükséges társas érintkezés mellőzésével lehet még küzdeni a helyzet további elmérgesedése ellen – fejtette ki a német kancellár. (MTI)