Az első tesztek alapján nem koronavírusosak a román kormány tagjai

2020 március 13., péntek 21:20

Az első teszteredmények szerint nem fertőződtek meg koronavírussal a román kormány tagjai. A stratégiai kommunikációs törzs péntek esti közlése szerint mind a Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnöktől, mind pedig azoktól a miniszterektől vett minta koronavírus-tesztje negatív lett, akik péntek délelőtt a parlamentben voltak. Ugyanakkor közlemény nem tért ki arra, hogy valamennyi miniszter tesztjét elvégezték-e.

Ludovic Orban Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP

Azért merült fel a fertőzés gyanúja, mert péntek délelőtt kiderült, hogy koronavírus-fertőzött a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik szenátora, aki az elmúlt napokban részt vett a párt vezető testületeinek a kormányválsággal kapcsolatos egyeztetésein. Ludovic Orban ezután jelentette be, hogy minisztereivel együtt házi karanténba vonul. Ezt kérte pártja szenátoraitól és a párt állandó tanácsa tagjaitól is.

A Digi24 hírtelevízió arra figyelmeztetett, hogy voltak már esetek Romániában, amikor valakinek az Olaszországból való hazatérés utáni első tesztje negatív lett és csak egy későbbi teszt mutatta ki a koronavírus-fertőzést. A megfertőződés elkerülését teljes bizonyossággal csak a 14 napos karantén végén lehet kijelenteni.

Péntek délután Klaus Iohannis államfő a pártokkal folytatott telefonos egyeztetés után ismét Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással. Az új kormányról várhatóan szombat délután szavaz a román parlament két házának együttes ülése. Az újságírók egyelőre talánynak tekintik, hogy meglesz-e a kormány elfogadásához szükséges szavazatszám, ha a PNL szenátorai, és a kormány parlamenti mandátummal is rendelkező tagjai a házi karantén szabályai miatt nem vehetnek részt a szavazáson. Péntek este 89-re emelkedett a romániai koronavírus-fertőzések száma. (MTI)