Nem veszik a tobzoskahúst Gabonban

ÁLLAT
2020 március 17., 15:09

Jelenlegi ismereteink szerint valószínű, hogy a tobzoska nevű, pikkelyekkel borított, kihalástól veszélyeztetett emlős húsának fogyasztása hozzájárult a világon most tomboló új koronavírus-járvány indulásához, ugyanis a tobzoska lehetett az egyik olyan állat, amiről az emberre került a vírus. A tobzoskák húsa kedvelt csemege több ázsiai és afrikai országban, a kínai orvoslásban pedig még a tobzoska pikkelyeiből őrölt port is felhasználják.

A tobzoskák feketekereskedelme éppen ezért világszerte virágzik, azaz virágzott, egészen addig, amíg el nem terjedt, hogy az állatok fogyasztása közrejátszott a koronavírus megszületésében.

Libreville-ben, Gabon fővárosában (ezen a vidéken még viszonylag sok tobzoska él) több piacon is árulnak tobzoskahúst, a kofák szerint pedig korábban nagyon kelendő volt a termék, gyakori volt, hogy kínai vevők az egész készletüket egyben felvásárolták. Ennek azonban vége, a tobzoskahúst már nemcsak Kínában nem keresik, de Afrikában sem fogyasztják annyian, mint régen.

Ez várhatóan jót tesz majd az állatok létszámának is, korábban ugyanis a pikkelyeik kilogrammonkénti 1000 dolláros, az elefántcsontéval vetekedő árfolyama nagyon csábító volt a vadorzók számára. (Pulse Live)