Megjelentek a honvédelmi irányító csoportok a létfontosságú magyar vállalatoknál

hadsereg
2020 március 19., 15:24

A koronavírus-járvány miatt létrehozott Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, aminek elnöke Benkő Tibor honvédelmi miniszter, azonosította az ország működése szempontjából elengedhetetlen, létfontosságú szolgáltató és gyártó kapacitásokat. A miniszter csütörtökön arról beszélt, hogy  néhány száz olyan magyar vállalat van, amely különleges jogrendben olyan infrastruktúrát képvisel, ahol a Magyar Honvédségnek szerepe lehet. Feladatuk, hogy a létfontosságú magyar vállalatok üzemelését, biztonságát elősegítsék. Példaként említette az energetikai, a távközlési, a közlekedési és az egészségügyi szektort.

Eddig 140 vállalatot választottak ki, de Benkő szerint ennél jóval több van, amelynek az ország biztonságos működését kell szolgálnia. Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldenek ki. Erről az érintett vezérigazgatóknak tájékoztató levelet küldött. Az irányítócsoportok – melyekben rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is lesznek – nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát. Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent. 

Benkő Tibor bejelentette azt is, hogy péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon.

Németh Szilárd megjelent a Fővárosi Vízműveknél
photo_camera Németh Szilárd megjelent a Fővárosi Vízműveknél Fotó: Németh Szilárd/Facebook

Az ország folyamatos működéséhez elengedhetetlen, létfontosságú magyar vállalatok biztonságos tevékenységét és zavartalan működését - a Honvédelmi Igazgatási Törzseken keresztül - segíteni tudják. A mai napon az alábbi 71 vállalatnál kezdték el a munkát a Honvédelmi Irányító Törzsek:

  • MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
  • MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
  • Mátrai Erőmű Zrt.
  • MAVIR Zrt.
  • FGSZ Zrt.
  • NKM Áramhálózati Kft.
  • MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • NKM Földgázhálózati Kft.
  • Magyar Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt.
  • Magyar Nemzeti Bank
  • Magyar Pénzverő Zrt.
  • Pénzjegynyomda Zrt.
  • Befektető-védelmi Alap
  • Budapesti Értéktőzsde Zrt.
  • GIRO Elszámolásforgalmi Zrt.
  • KELER Központi Értéktár Zrt.
  • Országos Betétbiztosítási Alap
  • MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • “MEHIB Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörűen működő Részvénytársaság
  • Magyar Export-Import Bank Zrt.
  • HungaroControl Zrt.
  • MÁV Zrt.
  • GYSEV Zrt.
  • Volánbusz Zrt.
  • VPE Kft. VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft.
  • Magyar Közút Nonprofit Zrt.
  • Magyar Posta Zrt.
  • NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
  • ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • BARANYA-VÍZ Víziközmű Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Debreceni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • DPMV Zrt. Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Délzalai Vízmű Zrt. Délzalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • DRV Zrt. Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • ZALAVÍZ Zrt. Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Fővárosi Csatornázási Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Heves Megyei Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.
  • MIVÍZ Miskolci Vízmű Korlátolt Felelősségű Társaság
  • NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • PANNON-VÍZ Regionális Önkormányzati Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Szegedi Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • TETTYE FORRÁSHÁZ Pécsi Városi Víziközmű Üzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • TRV Zrt. Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen működő Részvénytársaság
  • VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • NISZ Zrt. Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
  • “Antenna Hungária” Zrt.
  • “Antenna Hungária” Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt.
  • Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.
  • Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
  • Auchan Magyarország Kft.
  • Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt.
  • VízTEC Víztechnológiai Segédanyagokat Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Honvédelmi Minisztérium CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai zártkörűen működő Részvénytársaság
  • HM Arzenál Elektromechanikai ZRt
  • HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ARMCOM Kommunikációtechnikai zártkörűen működő Részvénytársaság
  • HM ZRÍNYI Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  • TERRA Gyártó és Szolgáltató Zrt.
  • Belügyminisztérium HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • Adorján-Tex Konfekcióipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
  • KÖTIVIÉP’B Közép-Tisza Vidéki Vízépíto és Telekommunikációs Kft.
  • Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
  • DISPOMEDICOR Egyszerhasználatos Orvosi Eszközöket és Műtét-technikai Termékeket Gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  • KURUCZ FARM Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Robert Bosch Korlátolt Felelősségű Társaság