Szijjártó Péter vett egy kis gázt Moszkvában

gazdaság
2020 március 19., 04:05

Szijjártó Péter külügyminiszter személyesen utazott szerdán Moszkvába, hogy nyélbe üssön egy kisebb gázüzletet. A koronavírus miatt a diplomáciai utazásokat is korlátozzák Európában, de ez a tárgyalás halaszthatatlan volt.

Információink szerint az tette igazán jelentőssé az utat, hogy március óta nincs élő szerződése egyetlen jelentős magyar kereskedőnek sem földgáz behozatalára Oroszországból. Ilyesmi még nem fordult elő, amióta csak létezik a Testvériség vezeték, vagyis amióta szovjet, illetve orosz gáz eljuthat Magyarországra.

Ez a sajátos helyzet úgy fordult elő, hogy a magyar és az orosz fél izgalmas alkudozásba kezdett: a magyarok azt mondták, hogy addig nem írják ki az árverést az épülő Török Áramlat gázára a szerb-magyar határon, amíg nem látják biztosítottnak a 2020-as és 2021-es gázellátást a Gazpromtól. A Török Áramlat építését szorgalmazó Gazprom viszont azt mondta, hogy amíg nincs meg az árverés (hivatalosan „hosszú távú kapacitlekötés”), addig nem adnak el gázt Magyarországnak. (Erről a vitáról részletesen írtunk három hete „Bosszantgatjuk az oroszokat, de a legnagyobb falatot tálcán kínáljuk nekik” című cikkünkben.) Orbán Viktor vasárnap valószínűleg azért utazott Szerbiába, hogy a mostani orosz-magyar tárgyalásokat előkészítse, hiszen az alkudozás tárgya az ott épülő vezeték jövője.

Az árverést az oroszok már tavaly év elején követelték, és a magyarok legutoljára idén januárban halasztották el. 

Szijjártó Péter most elintézte Moszkvában, hogy még az idén 2,2 milliárd köbméter érkezzen a Gazpromtól Magyarországra. Ez az évi 9 milliárd körüli hazai gázfogyasztásnak csak töredéke, ugyanakkor elegendő lehet kihúzni vele ezt az évet, mert a leghidegebb hónapokon túl vagyunk, a tárolókban sok gázt töltöttek még tavaly, az ipari termelés egyelőre a járvány miatt leállt, és lehet vásárolni gázt nyugat felől is, az infrastruktúra megvan hozzá. A magyar fél viszont nagyon akarta, hogy orosz részről garantált legyen ez a mennyiség még az idénre, a biztonság kedvéért. 

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov külügyminiszterek keddi moszkvai sajtótájékoztatója.
photo_camera Szijjártó Péter és Szergej Lavrov külügyminiszterek szerdai moszkvai sajtótájékoztatója. Fotó: KKM/Borsos Mátyás/MTI/MTVA

Szijjártó szerdán tárgyalt egy 4,2 milliárd köbméteres, 2021-re vonatkozó szerződésről is, amiből 1,5 milliárd köbméterről már szerdán meg is állapodott. A helyzet érdekessége, hogy a Gazprom magyarországi partnere az MVM, és nem a külügyminisztérium, de a Gazprommal mégis jelelmzően a miniszter tárgyal. Ez jelzi, hogy orosz-magyar viszonylatban elsősorban politikai, nem üzleti kérdés a gázkereskedelem.

A nagy kérdés, hogy a szerb vezetékre kiírt árverés felgyorsítását Szijjártó megígérte-e. Valamit valószínűleg kellett ígérnie, ha az oroszok adtak gázt, de talán nem győzte meg őket teljesen, ha a 2021-es szállításokról 2,5 milliárd köbméter sorsa még a levegőben lóg. A Szerbia felől épülő vezetékkel kapcsolatban Szijjártó annyit azért elárult Moszkvában, hogy 2021 végétől várjuk onnan a gázt, és építünk egy 15 kilométeres magyarországi szakaszt is hozzá. (Ez csak ideiglenes megoldás lesz, mert kevesebb gázt tud átereszteni, mint amennyi hosszú távon Szerbia felől érkezik majd). 

A Török Áramlatnak nevezett, Szerbia felől Magyarországra érkező vezeték elkészülése nagyon fontos orosz érdek az egész közép-európai piac szempontjából, de a magyar piac szempontjából is. Ha elkészül, és a jelenleg tervezett feltételek szerint írják ki rá az árverést, akkor a Gazprom 2022-től nagykereskedőként is megjelenhet a magyarországi gázpiacon, és pozícióit akár 2036-ig is bebetonozhatja.