Parragh László: „Beleálltunk a földbe”

gazdaság
2020 március 20., 06:26

Interjút adott a HVG-nek Parragh László, amelyben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a koronavírus miatt kialakult hazai gazdasági helyzetet elemezte-kommentálta.

Parragh szerint:

  • Beleálltunk a földbe.
  • Ez egy teljesen új és kiszámíthatatlan helyzet, nem szabad a 2008-as gazdasági válsággal egy lapon emlegetni.
  • A munkaerőpiac összeomlik, több százezres létszámleépítés várható, illetve van már ma is.
  • A cégek sorra ismerik fel, hogy nem ússzák meg a válságot, már csak annak áttételes hatása miatt sem.
  • Nagyon sok cég be fog dőlni, ágazattól, vállalkozástól, tőkétől, és attól függően, hogy kinek mennyi tartaléka van
  • A kamara javaslata szerint csak azok az üzletek lehetnének nyitva, amelyek a hétköznapi létfenntartáshoz szükséges termékeket árulják.
  • A kormány által eddig bejelentett gazdasági intézkedések teljesen rendben vannak.
  • Korai lenne még az államnak nagyobb szerepet vállalnia a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésében.
  • Amíg nem világos, hogy meddig tart a járvány, és mekkora a veszteség, addig a költségvetési beavatkozás nem időszerű.
  • A katafizetés felfüggesztését a taxisokon kívül más szakmákra is kiterjesztik.
  • El kell fogadni, hogy 2-3 hónapig nincs mozi, nincs pláza, nincs gyorsétterem.
  • Budapest turizmusa a következő egy évben nem fog helyreállni.
  • A vidéki turizmus viszont lehet, fel fog virágozni, mert azt mondja a magyar, hogy nem megyek el Horvátországba.