Éjszakára korlátozzák a kijárást Romániában

 Nem léphetnek be Romániába vasárnap este 22 órától a nem román állampolgárok, az ország területén pedig éjszaka korlátozták a kijárást - erről és a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezését célzó más intézkedésekről Marcel Vela belügyminiszter adott ki szombaton katonai rendeletet.

A külföldiek abban az esetben utazhatnak át szervezett formában kijelölt folyosón Románia területén, ha erről kétoldalú megegyezés születik az érintett országokkal, ahogy történt a Magyarországon keresztül hazatérő román állampolgárok esetében is.

A bevásárlóközpontokban csak az élelmiszerüzletek tarthatnak nyitva, és bezárják a fogorvosi rendelőket.Éjszaka 22 órától reggel 6 óráig részleges kijárási tilalmat vezetnek be, nappal pedig nem gyülekezhet háromnál több ember.

De nappal, vagyis 6 és 22 óra között csak akkor javasolják a kijárást, ha valaki: 

  • otthonról nem végezhető munkaügyben;
  • a legszükségesebbek beszerzése miatt;
  •  halaszthatatlan orvosi ellátásra
  • gyermekek, idősek, betegek megsegítése, 
  • családtag elhalálozása miatt mozdul ki, 
  • vagy rövid sétára megy a lakhelyhez közel.

A Transindex beszámolója szerint munkaügyben szolgálati igazolvány, a munkáltató által kiállított igazolás, vagy egyéni felelősségvállalási nyilatkozat szükséges ebben az időszakban, a magáncélú eltávozásokhoz egyéni felelősségvállalási nyilatkozat kell. 

Azokat, akik elhagyják a kötelező otthoni felügyeletet, különösen veszélyes személyeknek tekintik ezután, és kényszerintézkedéssel fogják karanténba helyezni őket. 

A román belügyminisztérium felszólította az önkormányzatokat, hogy vegyék nyilvántartásba az olyan 65 év feletti személyeket, akiknek nincs támaszuk. Nekik kötelező lesz élelmiszert biztosítani.

Az istentiszteleteket meg lehet tartani a templomban, de résztvevők nélkül. A hatóságok az online, vagy a sajtón keresztül való közvetítést javasolják. Lehet tartani esküvőket, keresztelőket is, de ezekre nem lehet  nyolcnál több személyt hívni.

Romániában szombat délig 367 embernél mutatták ki a koronavírust, 4200-an vannak intézményesített, és több mint 55 ezren otthoni karanténban. A fertőzöttek száma péntek dél óta 59-cel nőtt, ami csaknem duplája az utóbbi napokban 24 óra alatt regisztrált új megbetegedéseknek. (Transindex/MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér