Kinevezte az új kormányt a szlovák elnök

külföld
2020 március 21., 14:39

Kinevezte az Igor Matovic vezette új szlovák kormány tagjait szombaton Zuzana Caputová államfő. Közvetlenül az ünnepélyes aktust megelőzően a kormányt alkotó négy párt vezetői aláírták a koalíciós egyezményt.

Igor Matovic és  Zuzana Caputova
photo_camera Igor Matovic és Zuzana Caputova Fotó: MICHAL SVITOK/AFP

Az új kormány kinevezése után Zuzana Caputová kijelentette: az új kormány nemcsak a hatalmat veszi át, de főként a felelősséget. Leszögezte: az országnak „felelősségteljes és tisztességes kormányra, értékrendjükben erős vezetőkre és államférfiakra van szüksége.” Az új típusú koronavírus terjedésével összefüggésben hozzátette: minél több életet kell megmenteni.

A miniszterelnökké kinevezett Igor Matovic azt mondta: kormánya olyan lesz, amely az emberekkel és az emberekért, nyíltan kormányoz majd. Felszólalásában megemlítette a koronavírus terjedésével kapcsolatos kihívásokat is, majd azt mondta: a járványra az összefogás, a felelősség és az eltökéltség lehet a gyógyír.

photo_camera Fotó: JOE KLAMAR/AFP

Matovic a kinevezés után átvette távozó elődétől, Peter Pellegrinitől a pozsonyi kormányhivatalt, ahol a kabinet először ül össze és kinevezi az egyes tárcák államtitkárait is. Az új szlovák kormányban a február végi szlovák parlamenti választáson győzelmet szerző Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű, Matovic vezette jobboldali mozgalomnak a miniszterelnöki poszton túl hét minisztériuma lesz. Ők jelölték az új pénzügyminisztert, Eduard Hegert, az új belügyminisztert, Roman Mikulecet, és az új védelmi minisztert, Jaroslav Nadot is.

A pénteken megalakult, 150 fős új pozsonyi parlamentben, ahol az alkotmányos törvények elfogadásához háromötödös többségre van szükség, Igor Matovic négypárti kormánykoalíciójának 95 mandátuma lesz. (MTI)