4 hetes szünetet kér a közigazgatásban a közalkalmazottak szakszervezete

POLITIKA
2020 március 23., 12:16
Boros Péterné (a mikrofonnál) 2019. március 14-i, Kossuth téri sajtótájékoztatóján
photo_camera Boros Péterné (a mikrofonnál) 2019. március 14-i, Kossuth téri sajtótájékoztatóján Fotó: Halász Júlia

Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak, és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Levelében a közszolgálatban dolgozók - mint kiemelte, 80 százalékban nők - tapasztalatai alapján fogalmazott meg kéréseket, melyek közül az első és a legfontosabb, hogy a miniszterelnök rendeljen el 4 hét igazgatási szünetet a közigazgatásban dolgozók védelmére. Azt is kérte, hogy a kormányfő az önkormányzati közigazgatásban is ajánlja a polgármestereknek az igazgatási szünet elrendelését. "Erre az időszakra biztosítsa az eddigi keresetet mindkét területen" - kérte. A nem nélkülözető tevékenységeket oldják meg otthoni munkavégzéssel, végső esetben pedig, ha veszélyt vállalva kell ellátni feladatukat, kapjanak dupla fizetést.

Másodsorban kérte, hogy a szociális ágazatban "hősies helytállással, nem nélkülözhető tevékenységet ellátók", akik állítása szerint 90 százalékban nők, kapjanak egészségvédelmi eszközöket, és dupla fizetést.

Hamadsorban a járvány elleni küzdelem frontvonalában szolgáló rendőröknek, katonáknak, tűzoltóknak, és különösen az egészségügyben dolgozóknak is dupla fizetés járjon a járvány idején.