400 000 önkéntes jelentkezett egy nap alatt Nagy-Britanniában

Feliratkozás a Járvány hírlevélre

Minden hétköznap elküldjük, amit a járványról tudni érdemes. Iratkozz fel, és vigyázzunk egymásra!

Boris Johnson március 25-én kilép a Downing Street 10 ajtaján.Fotó: WIktor Szymanowicz/NurPhoto

Egy nap alatt több mint 400 ezer önkéntes csatlakozott Nagy-Britanniában az új koronavírus okozta járvány megfékezését célzó küzdelemhez – mondta szerdán Boris Johnson miniszterelnök. A Downing Streeten tartott szokásos napi sajtóértekezleten – amelyen most először az újságírók nem személyesen, hanem videokapcsolaton vettek részt – Johnson elmondta: a kormány felhívását követő 24 órában 405 ezren jelentkeztek önkéntes munkára.

Matt Hancock egészségügyi miniszter előző nap jelentette be, hogy a kormány 250 ezer önkéntes segítőt toboroz, de már az első nap ennél 155 ezerrel többen jelentkeztek. Feladataik közé tartozik bevásárlások intézése, gyógyszerek eljuttatása a kijelölt helyekre, páciensek szállítása megfelelő biztonsági intézkedések mellett, valamint igény esetén telefonos kapcsolattartás a 70 éven felüli, kiemelten védett emberekkel, akiknek a brit kormány előírása alapján 12 hétig nem szabad elhagyniuk otthonaikat. (MTI)

444 MAKRO a Kör tagjainak

A 2018‑as választások titkos tárgyalásainak története.

Megnézem