Pécs polgármestere szerint a kormánytól még nem kaptak alapvető információkat

Egészségügy
2020 március 25., 14:53

Péterffy Attila, Pécs polgármestere a délutáni online fogadóóráján közölte, hogy 200 kérdést kapott a délelőtt 10 órai határidőig, és azzal a bevezetővel indított, hogy: „Egyedül vagyunk.”

link Forrás

Péterffy azt mondta:

„Nem tudom, hogy hányan betegek, és hány főt ápolnak Pécsett. Hiába kérdezem, nem kapok választ. Ezért nem tudok róla beszámolni.”

A polgármester azt mondta: „Azok a polgármesterek, akik eddig beszéltek, azok szerintem nem hivatalos információkat tettek közzé, én ezt nem szeretném, semmiképpen sem szeretnék abba a hibába esni, és ezzel a valós helyzethez képest túlságosan megnyugtatni embereket vagy éppen pánikot kelteni. Ha kapok hivatalos információkat, azokat azonnal közzé fogom tenni.”

A polgármester, aki ősszel a fideszes polgármesert váltotta az ellenzék támogatásával, azt mondta, Pécs eleve nehéz gazdasági helyzetben volt, most ez duplázódott. Koronavírus-tesztet eddig csak az állam végzett, próbálnak magánkórházakkal tárgyalni. (Szabad Pécs)