Az államigazgatásban dolgozók is dolgozhassanak otthonról, kéri a kormánytól a szakszervezetük

Egészségügy
2020 március 27., 12:22

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, melyben azt kérik, hogy a központi államigazgatásban dolgozók is dolgozhassanak otthonról a koronavírus-járvány ideje alatt. 

Mint írják, tudják, hogy az ország működőképességének fenntartása a kormány feladata és felelőssége, és a kormányt pedig a kormánytisztviselőknek kell segíteniük választott hivatásuknak és esküjüknek megfelelően. 

De tapasztalataink szerint a kormánytisztviselők lelkiismeretesen végzik felelősségteljes és bonyolult munkájukat, gyakran többlet feladatokat és ügyeletet látnak el, túlmunkát végeznek, veszélyes környezetben dolgoznak. És a kormányzati igazgatásról szóló hatályos törvény lehetővé teszi a munkáltatók számára az otthon végezhető munka lehetőségét, a törvény szigorúan szabályozza ennek a kereteit. 

„Azokban a munkakörökben, ahol az otthoni munka feltételei adottak, a jelenlegi veszélyhelyzetben ezt feltétlenül indokolt elrendelni. A MARADJ OTTHON jelszó ezekre a munkavállalókra is érvényesítendő. Azonnali preventív intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy a kormány tisztviselői ne váljanak vírushordozóvá a munkahely, az ügyfelek, a család és a közlekedési eszközök között.”  – írják a levélben, és arról is írnak, hogy ha közszolgálat tisztviselői közül sokan fertőzöttek lesznek, akkor az államigazgatás működőképessége veszélybe kerül. 

Épp ezért szakmai meggyőződésük, hogy  kizárólag  az otthon végezhető munka azonnali elrendelése által biztosítható  az államapparátus folyamatos működőképessége.

„Javasoljuk, hogy a kormány tegye lehetővé a munkáltatók számára azt, hogy saját hatáskörben rendelhessék el az otthoni munkavégzés lehetőségét olyan esetekben, ahol ennek a tevékenységi és törvényi feltételei adottak. Az otthoni munkavégzés biztosítását a krónikus betegségben szenvedők, a családi kötelezettségeiket teljesítők és a 60 év felettiek számára kiemelten fontosnak tartjuk.” – áll a közleményben, melyben tisztelettel, de a leghatározottabban kérik a miniszterelnököt, hogy a szükséges lépéseket azonnal hozza meg a kormány. (via MTI)