Sokkal több urnát látni a kínai neten keringő vuhani fotókon, mint ahányan hivatalosan meghaltak koronavírus miatt

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

A Vuhan városában meghalt koronavírus-áldozatok hozzátartozói ezen a héten kezdhették elhozni a szeretteik hamvait a város 8 krematóriumából. Az erről készült, gyakran eleve felkavaró képek azonban további hullámokat is vertek. Sokkal több urna szerepel ugyanis rajtuk, mint amekkora az áldozatok hivatalos, 2535-ös száma. 

Ezek nagy tételben odaszállított urnák és nem tudni, hogy hányat töltöttek meg ténylegesen hamvakkal. Vuhan eleve egy tízmilliósnál is nagyobb város, ahol az elmúlt hetekben egyébként is sokan haltak volna meg, a gyanú ennek ellenére sokakban feltámadt. 

A Bloomberg azt írja, hogy egy kínai lap szerint az egyik krematóriumhoz szerdán és csütörtökön is 2500-2500 urnát szállítottak. A Caixin egy olyan fotót is közölt, amin az egyik helyszínen lepakolt 3500 darab urna látszik. 

A kínai újság egyik riportja szerint egy nő, aki reggel nyolckor kapott sorszámot, hat órával később, délután kettőkor kapta kézhez az apja hamvait, olyan sokan álltak sorba. Az ő esete jól illusztrálja a járvány járulékos áldozatait. Az édesapjának ugyanis agytumorja volt, kórházban kezelték, amikor kitört a járvány. Ami annyira túlterhelte a helyi egészségügyi rendszert, hogy még az agyrákos súlyos betegeket is egyszerűen hazaküldték, hogy helyet csináljanak a koronavírusosoknak. A cikkben megszólaló nő apja emiatt halt meg, pár nappal a hazaküldése után, mivel az állandó kezelések híján azonnal rosszabbodott az állapota.

A Bloomberg kikereste az utolsó vuhani hamvasztási sttatisztikákat, amik 2019 negyedik negyedévéből származnak. Eszerint a tavaly év utolsó negyedében 56007 embert hamvasztottak el, 1583-mal többet, mint 2018 utolsó negyedében és 2231-gyel többet, mint 2017 azonos időszakában.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér