Seehofer 18 évvel ezelőtti influenzája is számított a szigorú német intézkedések bevezetésekor

Alapos cikkben mutatta be a Spiegel, hogy a német járványügyi intézkedések mögött milyen kormányzati megfontolások állnak, és hogy mennyi ellentmondásos érv és tanács befolyásolta az ország vezetőit az elmúlt napokban. Miközben egyelőre az élet védelme a legfontosabb, sokan arra figyelmeztetnek, hogy egy elhúzódó vesztegzár felmérhetetlen károkat okozhat. 

Németországban március 13-án zárták be az iskolákat, 16-án zárták le a személyforgalom előtt a határokat, és 22-én rendelték el a kijárási korlátozásokat. (Magyarországon szintén 13-án voltak utoljára nyitva az iskolák, a határzárat 17-én, a kijárási korlátozást pedig 28-tól rendelték el.) 

A Spiegel riportja szerint Horst Seehofer belügyminiszter képviseli a német kormányon belül a leghatározottabban, hogy bármi áron is, de az emberéletek védelme a legfontosabb. A 2015-ös menekültválság idején Angela Merkel kancellárt élesen kritizáló, akkor is a szigorúbb fellépést szorgalmazó bajor politikus az elsők között javasolta a határzár elrendelését, és támogatta, hogy az egész országban zárják be a közintézményeket - ahogy azt egyébként szűkebb hazája, Bajorország, a saját jogán addigra már meg is tette. 

Seehofer a határozott intézkedések melletti kiállását többek között politikai tapasztalatával magyarázta, azt mondta, hogy mindig akkor tudta a kormányzat jól kezelni a válságokat, ha időben képes volt szigorúnak lenni. De van egy személyes motivációja is: 2002-ben egy influenza szövődményeként szívizomgyulladást szenvedett, és az élete is veszélybe került. Ez az élménye is számít abban, hogy a lehető legszigorúbb előírásokat támogatja, amikor a vírus megfékezéséről van szó. "Tudom, hogy milyen érzés, amikor az ember elveszti az erejét egy vírus miatt" - nyilatkozta. Seehofer egyébként 1992-98 között egészségügyi miniszter is volt, még Helmut Kohl kancellársága idején, de nem volt túl népszerű az orvosok körében, mert nagyon komoly megszorítások történtek az ágazatban annak idején.

Ha semmit se tennének, 1 millióan halnának meg - áll Seehofer titkosított tanulmányában

Seehofer iratott egy tanulmányt az ország neves szakértőivel a járvány kezeléséről, amit titkosíttatott. A Spiegelhez annyi azonban kiszivárgott belőle, hogy a különböző intézkedési fázisokhoz mérten több forgatókönyvet írtak le neki. Eszerint ha az állam nem korlátozná az emberek szabad mozgását, azaz nem tenne semmit, akkor a lakosság 70 százaléka megfertőződne, a kórházi ellátást igénylő betegek 80 százalékának nem jutna hely, és 1 milliónál több halálos áldozata lenne a járványnak. 

A legoptimistább forgatókönyv szerint, ha a mostani korlátozó intézkedések mellett jelentősen növelik a teszteléseket, és minden fertőzöttet igyekeznek lekövetni, és ehhez felhasználják a mobiltelefonjaik cellainformációit is, azaz visszanézik, hogy kikkel találkozhattak a betegek, akkor 12 ezer halálos áldozattal és 1 millió fertőzöttel kell csak számolni. E forgatókönyv ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy mivel kevesen esnek át a fertőzésen, a lakosság nagy része még sokáig veszélyeztetett marad, és ezért folyamatos szűrésekre továbbra is szükség lesz. Ehhez mobil-tesztelő állomások kialakítását szorgalmazzák. 

Az egészségügyi miniszter látni akarná, hogy ki, mikor, kivel találkozott

Jens Spahn egészségügyi miniszter (CDU) részben ugyanezekre a tanácsadókra hallgatva szerette volna elérni, hogy ideiglenesen oldják fel az adatvédelmi szabályokat, és a kormány ne csak anonimizálva láthassa a telefonok cellainformációit, hanem név szerint követni lehessen, hogy ki, mikor hol tartózkodott. 

A javaslatát azonban a kormánypártok elutasították, mert a politikusok többsége ellenezte, hogy az állam totális megfigyelés alá vonja a lakosságot. Jelenleg a Deutsche Telekom 46 millió előfizetőjének mozgását követik, hogy ellenőrizzék, mennyire tartják be az emberek a kijárási korlátozást, de csak azt látják, hogy hányan mozognak rendszeresen - azt nem tudják már, hogy kik mozognak, és a kontaktkutatásokhoz sem használhatják hivatalosan az adatokat. 

A Német Etikai Tanács szerint nem csak az egészségügyiek érvei fontosak

A kormányon belül Angela Merkel kancellár, és a járványügyi intézkedések összehangolásával megbízott kabinetfőnöke, Helge Braun, inkább az óvatosabb irányt képviselték. Minden korlátozó intézkedés előtt hatástanulmányokat kértek, hogy kiderüljön, a vírus terjedésének megfékezésén kívül milyen egyéb következményei lehetnek egy-egy döntésnek. A határzárat a Seehofer alá tartozó rendőrség például már február 22-én javasolta, de csak három héttel később vezették be. 

A korlátozások hatásait két szempontból vizsgálja a német kormány: egyrészt a gazdaságra, másrészt az emberek viselkedésére gyakorolt hatását. Utóbbiak közé tartozik az emberek fokozódó szorongása, erőszakossá válása, és az elszegényedés okozta hosszabb távú problémák is. Ahogy az a kérdés is felmerült, hogy a szabadságjogok korlátozása mennyi ideig, és milyen mértékben lehet arányos az egészség védelme érdekében hozott intézkedésekkel. 

Erről a problémáról a kormány jelentést kért a Német Etikai Tanácstól is. Az Etikai Tanács egy sajátos német intézmény, 2008-ban hozták létre, hogy tanácsokat adjon az ország politikusainak, de 26 tagjának szigorúan függetlennek kell lenniük a politikától. Teológusok, filozófusok, jogászok, informatikusok és szociológusok a tagjai jórészt, akiknek felét a kormány, másik felét a parlament nevezi ki, és olyan érzékeny témákban írnak jelentéseket, mint például a 18 éven aluliak nemváltó orvosi beavatkozásának engedélyezése, a béranyaság intézménye, vagy éppen a génmanipulációs kutatások korlátozása. 

Az Etikai Tanács a mostani helyzetben óvatosságra intette a politikusokat. Azt javasolták, hogy ne kizárólag epidemiológiai szempontokat vegyenek figyelembe, mert az ország korlátlan lezárása a társadalom összeomlásával fenyeget, és az egészségügyi ellátórendszer megmentése érdekében tett intézkedések mellékhatásai is emberéleteket követelhetnek. Azt javasolták, hogy rögzítsék a politikusok, hogy mikor lehet feloldani az intézkedéseket, előre gondolják végig, meddig akarnak elmenni.

Pontosan erről készítenek forgatókönyveket Merkel kancellár kabinetjében, és erről készíttet összeurópai forgatókönyvet Ursula Von Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Merkel legrégebbi politikai szövetségese is. E tervek arról szólnak, hogyan lehet a lakosság egy részét fokozatosan újra visszaterelni a dolgos hétköznapokhoz. 

Ha rengeteg embert tesztelnek, akkor vissza lehet küldeni dolgozni azokat, akik már megfertőződtek a vírussal? (Jelentős részük esetleg ezt észre se vette, vagy csak nagyon enyhék voltak a tüneteik, viszont ők valószínűleg már  kevésbé fertőződhetnek meg.) Meg lehet tenni, hogy egy bizonyos életkor alatt enyhítsenek a korlátozásokon? Milyen betegségtől szenvedőket kellene továbbra is óvni a vesztegzár feloldása esetén? Mennyire lehet kockáztatni tömeges megbetegedeseket gazdasági szempontok mentén?

Államszocializmus lesz a piacgazdaságból?

Ezt az utóbbi kérdést egyelőre Németországban (mint a nyugati világ legtöbb részén) igyekeznek nyilvánosan nem feszegetni, de a szociáldemokraták vezette berlini pénzügyminisztériumban már kongatják a vészharangot. Olaf Scholz miniszter (volt hamburgi polgármester) szintén tanulmányok sorát rendelte meg, csak ő hazája legkiválóbb közgazdászaihoz fordult. Általános következtetésük, hogy ha májusban sem lehet legalább részlegesen feloldani a korlátozásokat, akkor a német gazdaság összeomlik, és elveszti piacgazdaság jellegét. Hogy ez pontosan hogyan történne meg, azt még csak megjósolni sem tudják, mert ilyen mértékű összeomlásra nincsenek modelljeik, ilyet ugyanis még senki sem tapasztalt. 

A német kormány és a pénzügyminisztérium egyelőre azt ígéri, hogy korlátlanul öntenek pénzt a gazdaság megmentésére: direkt támogatásokkal, kedvezményes hitelekkel, garanciákkal, adófizetési könnyítésekkel. De ezt hónapokig még a rendkívül gazdag német állam sem fogja bírni. 

Arról beszélnek néhányan a német közgazdászok közül, hogy máris alapjaiban alakult át a német gazdaság, mert az állam szerepe elképesztő tempóban növekszik. Hiszen amikor a kényszerpihenőre küldött dolgozók fizetését az állam állja, akkor gyakorlatilag alapjövedelmet biztosítanak nekik. Amikor részvény- vagy kötvényvásárlásokkal, illetve hitellel tőkésítenek fel vállalatokat, akkor az állam tulajdont és befolyást is szerez. Amikor egyes iparágak különleges mentességeket kapnak, akkor a politikán múlik rengeteg gazdasági szereplő sorsa. Mindezek olyan radikális lépések, amelyekről eddig Németországban csak a szélsőbaloldal ideológusai álmodtak. Ha sokáig tart a vesztegzár, akkor egyre több ilyen lépésre kényszerül az állam, és egyre nehezebb lesz visszaállítani a régi rendet, vélekednek egyesek.