Leszúrtak egy 25 éves férfit a 28-as villamoson

bűnügy
2020 április 04., 06:11

Péntek este a VIII. kerületi Orczy téren, a 28-as villamoson megszúrtak egy férfit, aki belehalt sérüléseibe.

Az áldozat a barátjával utazott, amikor egy háromfős csoport keveredett szóváltásba velük. A vita hevében a háromfős társaság egyik tagja szúrta meg a 25 éves férfit, majd társaival együtt a helyszínről elmenekült.

Bűnügyi helyszínelők dolgoznak 2020. április 3-án éjszaka Budapesten, az Orczy térnél, ahol megöltek egy férfit.
photo_camera Bűnügyi helyszínelők dolgoznak az Orczy térnél Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA

A rendőrök 23 percen belül elfogták a 38 éves D. Károlyt és a 25 éves L. Annát, majd a közelben található MÁV telepen a 43 éves L. Jánost is, akik összefüggésbe hozhatók az emberöléssel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés gyanúja miatt indított nyomozást, és megkezdte az elfogottak kihallgatását. (police.hu)

Kiemelt videóink