Letartóztatták a 28-as villamoson elkövetett gyilkosság gyanúsítottjait

bűnügy
2020 április 06., 15:24

A Budai Központi Kerületi Bíróság letartóztatta a 28-as villamoson elkövetett emberölés két gyanúsítottját  - tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben hétfőn.

A megalapozott gyanú szerint április 3-án késő este a 28-as villamoson, az Orczy tér közelében a három gyanúsított – két férfi és egy nő – összeszólalkozott az egyik utassal, a 25 éves Sz. Gáborral. Egyes lapértesülések szerint Sz. Gábor kutyáját piszkálták. Az egyik gyanúsított leköpte és meglökte a sértettet, dulakodni kezdtek, a gyanúsított pedig kést rántott. A sértett barátja megpróbált beavatkozni, ezt a másik gyanúsított férfi megakadályozta, közben a késes gyanúsított mellkason szúrta Sz. Gábort, aki a helyszínen életét vesztette. A villamosvezető megállította a szerelvényt, a három gyanúsított elfutott. A nő a tettestől átvette a kést és egy közterületi virágládába rejtette.

A rendőrség a helyszín közelében, húsz percen belül elfogta a gyanúsítottakat. A két férfit emberöléssel, a nőt bűnpártolással gyanúsítják. Az előbbi büntetési tétele akár 15 évig, az utóbbié pedig 5 évig terjedő szabadságvesztésre lehet.

Az ügyészség a két férfi letartóztatását és a nő bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozta.

Az eljárás adatai szerint mindhárom gyanúsított hajléktalan, a nő prostitúcióból él, a két férfi többszörösen büntetett előéletű. Az emberölés feltételezett tettese többszörös visszaeső, feltételes szabadságra bocsátás és más büntetőeljárások hatálya alatt követte el tettét, idén januárban szabadult. A meggyanúsított nő ellen több büntetőeljárás van folyamatban.

A bíróság szerint a két férfi esetében szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt letartóztatásuk indokolt, amit egy hónapra, május 6-ig rendeltek el. A nő esetében elegendő a bűnügyi felügyelet. A két férfi és védőik fellebbeztek a bíróság döntése ellen. (via MTI)

Kiemelt videóink