"Nem kérünk mást, csak amit egyre nyomatékosabban kér a kormány is az állampolgároktól: együttműködést"

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Közös nyilatkozatban tiltakoznak a kormány pénzelvonási terve ellen ellenzéki polgármesterek. A "Szabad városok polgármesterei" közleményében írja:

"úgy tűnik azonban, hogy a kormány szerint a védekezésben nincs szükség az önkormányzatokra. Sőt, egyáltalán nincs szükség rájuk." 

A városvezetők szerint a kormányzat "otthagyja őket a frontvonalon küzdeni, és nemhogy utánpótlást nem ad, azt az eszközt is elveszi, amivel eddig felvették a harcot. Növekvő feladataik ellenére támogatás helyett elvonásokat kapnak."

"A kormány a demokratikus kontrollt is kiiktató rendkívüli felhatalmazását az önkormányzatok kivéreztetésére használja. Pedig a közelgő gazdasági és szociális válság minden bizonnyal nagyobb arányban fogja megtépázni az önkormányzatok bevételeit, mint a kormányét,"

teszik hozzá. Úgy látják, hogy pont akkor vesznek el forrásokat tőlük, mikor arra a legnagyobb szükség lenne. A közös nyilatkozatot azzal zárják, hogy

"polgármesterként mi a településeinken élő polgárok megóvására, a róluk való gondoskodásra esküdtünk fel. Ilyen helyzetben a szolidaritás és a közös cselekvés a megfelelő válasz. Nem kérünk mást, csak amit egyre nyomatékosabban kér a kormány is az állampolgároktól: együttműködést. Felszólítjuk ezért a kormányt, hogy vonja vissza az eddigi megszorító intézkedéseket és a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel."

A Szabad városok polgármesterei: 

  • Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere
  • Botka László, Szeged polgármestere
  • Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
  • Péterffy Attila, Pécs polgármestere
  • Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere
  • Nemény András, Szombathely polgármestere
  • Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere
  • Csőzik László, Érd polgármestere
  • Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere
  • Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere
  • Nyirati Klára, Baja polgármestere
  • Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere
  • Janiczak Dávid, Ózd polgármestere
  • Lengyel Róbert, Siófok polgármestere
  • Balogh Csaba, Göd polgármestere
  • Hiesz György, Gyöngyös polgármestere
  • Budai Lóránt, Jászberény polgármestere
  • Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere
  • Veres Pál, Miskolc polgármestere
  • Máté Antal, Nyírbátor polgármestere
  • Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere
  • Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
  • Fazekas László, Albertirsa polgármestere
  • Mikola Gergely, Encs polgármestere
  • Göbl Richárd, Budakalász polgármestere
  • Leidinger István, Pomáz polgármestere
  • Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere
  • V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere
  • Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere
  • dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere
  • Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere
  • Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere
  • Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere
  • Pikó András, a VIII. kerület polgármestere
  • Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere
  • dr. László Imre, a XI. kerület polgármestere
  • dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármester
  • Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere
  • Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere
  • Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere
  • Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér