• „Maradj otthon!” - ez most a koronavírus elleni küzdelem jelmondata világszerte.
  
• Azonban csak a társadalom egy kiváltságos részének védekezését segíti: azokét, akiknek így vagy úgy, de stabil a lakhatásuk.
• 1,8 milliárd ember a földön már most sem mondhatja ezt el magáról, ráadásul a járvány nyomán kibontakozó gazdasági válság azzal fenyeget, hogy újabb tömegek kerülnek utcára.
• A világjárvány azonban nem csak felszínre hozza a problémákat, a mostani helyzet felelős kezelése akár a társadalmat évek óta nyomasztó lakhatási válság feloldását is elhozhatja.
• Erről beszélt Leilani Farha, az ENSZ lakhatásügyi különleges jelentéstevője a 444-nek adott interjújában.

A koronavírus-járvány kitörése óta el kellett telnie némi időnek, mire körvonalazódott, milyen védekezési stratégiát választ a világ a COVID-19-cel szemben. Mostanra egyértelműen látszik, hogy szinte mindenki a járvány elnyújtásával próbálkozik, hogy az egyszerre megbetegedő emberek magas száma ne terhelje túl az egészségügyi ellátórendszert.

A “görbe kilapításához” majdnem mindenhol arra kérik vagy utasítják a lakosságot, hogy maradjanak otthon. De milyen következményekkel jár ez azokra nézve, akiknek nincs otthonuk, vagy azokra, akiket nemhogy megvéd a lakhelyük, de még nagyobb fertőzésveszélynek teszi ki őket?

Ezzel foglalkozik Leilani Farha-t, az ENSZ lakhatásügyi különleges jelentéstevője, aki évek óta járja a világot, hogy aztán a szervezet elé vigye azokat az ügyeket, ahol az emberek megfelelő lakhatáshoz való jogát sérülni látja. Ottawai otthonából adott interjút a 444-nek.

Farha szerint a COVID-19 világjárvány - azzal, hogy az otthonainkba zárkózást életünk ilyen központi elemévé teszi - felhívja a figyelmet egy évek óta létező problémára.

Arra, hogy a stabil lakhatás egyre inkább csak a gazdagabbak kiváltsága, az átlagos vagy alacsonyabb jövedelmű embereknek egyre nagyobb áldozatokat kell hozniuk, hogy legyen fedél a fejük felett.

Az emberi jogi szakértő bátran nevezi globális lakhatási válságnak a problémát, amit a 2008/2009-es gazdasági válság mélyített el igazán. A válság nyomán bedőlt jelzáloghitelekhez tartozó ingatlanokat gyors ütemben felvásárolták, majd bérlakásokként hasznosították nagy nemzetközi magántőke-alapok. Hogy aztán a bérlők jövedelmi viszonyait teljesen figyelmen kívül hagyva, pusztán profitmaximalizálás céljából folyamatosan nyomják felfelé a bérleti díjakat. Erről szól a Farha közreműködésével készült Push című dokumentumfilm, amiről hosszabban írtunk korábban.

Ez, a dzsentrifikáció, és a turizmus miatt felélénkülő rövid távú lakáskiadás együttvéve olyan helyzetet eredményezett, amiben a lakásárak folyamatos emelkedése miatt már egyre kevesebb „átlagember” engedheti meg magának, hogy a városok központjában - vagy egyáltalán, a városban - lakjon. Budapesten ennek a folyamatnak az eredménye, hogy mára egyre többen költöznek a város peremén található, lakhatásra elvileg nem is hasznosítható zártkerti telkekre.

Ha erre a végletekig kitett helyzetre rájön a koronavírus-járványból kiinduló gazdasági válság, annak Leilani Farha szerint könnyen lehet az eredménye, hogy elvesztik az otthonaikat azok, akik már a válság előtt is alig voltak képesek a megfizetésükre.

„Már hat éve mondom, próbáljunk meg egy stabil, szociálisan jól felszerelt társadalmat létrehozni, hogy amikor egy újabb válság beüt, mindannyian biztonságban legyünk, és képesek legyünk megküzdeni vele, amennyire lehetséges”

 - magyarázta Farha.

Ezzel elkésett a világ, ugyanakkora Leilani Farha szerint a legtöbb kormány mostanra megértette, hogy ha otthonmaradást vár el az emberektől, akkor segítenie kell, hogy a kieső jövedelmük miatt semmiképp ne veszítsék el az otthonaikat. „A hiteltörlesztési moratóriumokat, kilakoltatási moratóriumokat már sok országban bevezették a járvány idejére, Spanyolországban pedig, ha jól tudom, a bérleti díjakat is befagyasztották” - mondta.

Ugyanakkor a gazdasági válság, és a vele járó munkanélküliség valószínűleg tovább fog tartani, mint a járvány idejére korlátozott moratóriumok, így félő, hogy megint sok hiteles válik majd fizetésképtelenné.

Farha szerint kulcsfontosságú, hogy a kormányok ezúttal ne hagyják szabadon rabolni a bedőlt hitelekre vadászó befektetőcégeket, ahogyan azt a legutóbbi válság után tették.

„Egy út lehet az állami vagy önkormányzati elővásárlási jog érvényesítése minden piacra kerülő ingatlan esetében” - magyarázta. Ezzel nem csak a piaci logika uralma gyengülne a lakásszektorban és válna megfizethetőbbé, biztosabbá a lakhatás, de a városok eltékozolt bérlakásállománya is visszaépülhetne. Új-Zélandon még a járvány előtt vezettek be ilyen rendszert, így kezelve az elérhető árú lakások komoly hiányát.

Ha most okosan bánnak erőforrásaikkal, az akár a hajléktalanság felszámolásához is vezethet egyes városokban a járvány utáni jövőben - mondta Farha. Toronto példáját hozta fel, ahol a napokban jelentette be a városvezetés, hogy üresen álló szállodaépületeket vásároltak meg, amikben a járvány idején hajléktalan embereket szállásolnak el, ezzel próbálva megóvni őket és környezetüket a megbetegedéstől.

„Te látod magad előtt, ahogy ezeket az embereket kiteszik az utcára, amint ennek vége?”

 - kérdezett vissza. A szakértő szerint óriási lehetőségek vannak abban, hogy a most megvásárolt, vagy akár csak bérelt épületeket a járvány után szociális lakhatási célokra hasznosíthatják majd az önkormányzatok.

A social distancing nem működhet mindenhol

Leilani Farha feszülten figyeli azt is, hogyan kezelik a járványhelyzetet a fejlődő országok kormányai.

„Ezekben az országokban tömegek élnek nyomortelepeken, engedély nélkül épült bádogvárosokban, vagy menekülttáborokban, megfelelő hozzáférés nélkül vízhez, tisztálkodási lehetőséghez, egészségügyi ellátáshoz.” Mindezek hiánya pedig komoly veszélynek teszi ki ezeket a közösségeket egy járvány idején.

Van azonban egy másik probléma is. A társadalmi távolságtartás (social distancing) hívószavát szinte teljesen magukévá tették olyan szegényebb országok is, amelyeknek a szociális hálója egyáltalán nem olyan fejlett, hogy képes legyen megtartani az élet leállása esetén jövedelem nélkül maradókat. Indiában például humanitárius katasztrófa fenyeget, miután Narendra Modi kormánya anélkül rendelt el teljes zárlatot az egész országban, hogy gondoskodott volna több millió, napról napra élő ember lakhatásáról, élelmezéséről.

„A közösségeken belül működő informális gazdaság, áruk és szolgáltatások belső piacának leállítása nem csak a benne dolgozók megélhetését, de az egész közösség szükségleteinek ellátását veszélyezteti, ezért teljesen a járvány idején sem szabad leállítani”

- véli Leilani Farha, aki a egy hete adott ki az ENSZ nevében egy ajánlást ezzel kapcsolatban az érintett országok kormányainak. Farha azt is kéri, állítsák le központilag az engedély nélkül épült telepek felszámolását, hogy ezekben az időkben senkinek ne kelljen az otthonát féltenie.

„A telepeket pedig hozzák olyan állapotba, hogy megfeleljenek a járvány elleni védekezés követelményeinek. A tisztálkodási lehetőség, a maszk, a kesztyű biztosítása mellett legyen biztosított a rendszeres tesztelés, hogy be lehessen azonosítani, és megfelelően elkülöníteni a fertőzötteket - lehetőleg a közösségen belül. Nem mondjuk, hogy a távolságtartás nem jó megközelítés. Ahol végrehajtható, ott persze, hogy az. De ahol nem működik, ott vannak más módszerek a lakosság védelmére.” - mondta.

Farha abban bízik, hogy azok az erőfeszítések, amiket most tesznek a világ országai a lakosság védelme érdekében, folytatódnak a krízis után is.

„Persze sok tisztviselőt hallottam már elutasítani annak az ötletét, hogy a világjárvány strukturális változás motorja lehet. De ezeknek az embereknek szerintem érdekükben áll a fennálló rend fenntartása.”

„Remélem, nem ők győznek a végén”

- mondta.