Szexuális visszaélései miatt kitaszították a papi rendből Theodore McCarrick volt washingtoni érseket
2019 február 16., 12:22
Minden vád alól felmentették a bíborost, de a története nem jutott nyugvópontra
A hír, amely az MTI tálalásában futott végig kedden a magyar médián, első ránézésre nem is lehetne egyértelműbb: „Megsemmisítette az ausztrál legfelsőbb bíróság kedden a George Pell bíboros ellen gyermekmolesztálást miatt hozott ítéletet, a 78 éves volt vatikáni pénztárnokot felmentették a vádak alól, és szabadon távozhatott a börtönből. Az államszövetség legfelsőbb bírósága egyhangúlag hozta meg a döntést, és ezzel pont került a legnagyobb figyelem által övezett gyermekmolesztálási ügyre, amely a római katolikus egyház egy magas rangú papját érintette.”
Arról is értesülhetett a magyar olvasó, hogy „kedd reggel, pár órával Pell felmentésének bejelentését követően Ferenc pápa a Vatikánban bemutatott reggeli misét azoknak szentelte, »akik igazságtalan ítéletektől szenvednek«. Pellt név szerint nem említette, hanem arról beszélt, hogy az igazságtalan ítélet miatt szenvedők Jézushoz hasonlatosak, akit állhatatosan és haragosan üldöztek, miközben ártatlan volt. Reagálva a felmentő ítéletre a Vatikán méltatta George Pellt, amiért »várt, míg kiderül az igazság«. A Szentszék hivatalos állásfoglalásában közölte, hogy mindig is bizalommal volt az ausztrál igazságszolgáltatás iránt, Pell pedig mindig ártatlannak vallotta magát.”
Az MTI összefoglalója azzal fejezi be, hogy „Scott Morrison ausztrál miniszterelnök közölte, hogy [ön]magában az ilyen ügyek megvitatása is nagy fájdalmat okoz a sértetteknek, és ilyenkor ő együtt érez velük, de a legfelsőbb bíróság az ország legmagasabb jogi testülete, és ítéletét tiszteletben kell tartani.”
Győzött az igazság, az ártatlan bíboros krisztusi szenvedéseinek vége - vonhatja le ezek alapján bárki a kézenfekvő következtetést. De mielőtt elkezdődik az elkerülhetetlen és várhatóan éveken át tartó taglalása annak, hogy a katolikus egyház elleni boszorkányüldözés, íme, lelepleződött, és ezentúl nem szabad hinni a gyerekmolesztáló papok elleni vádaknak, érdemes elmerülni a részletekben és levonni néhány kényelmetlen tanulságot.
Az elfelejtett esetek
A George Pell elleni bírósági eljárást évek óta követi a világ, hiszen az ausztrál egyház vezetőjéről, a Vatikán egykor harmadik legbefolyásosabb tisztviselőjéről van szó, akit korábban a pápaságra is esélyesnek tartottak. Miközben a katolikus gyerekmolesztálási és eltussolási ügyek továbbra is gyötörték az egyházat és folyamatosan foglalkoztatták a közvéleményt, a legmagasabb rangú elítélt elkövetőként ő lett az arca ennek a globális botránynak. (Hogy ez miért káros, arról később.)
2016-ban kezdődött: ekkor írta meg az ausztrál sajtó, hogy a rendőrség nyomoz a bíboros ellen több kiskorú elleni szexuális visszaélés miatt. A bíboros ezt nem tagadta, de előre kijelentette, hogy a vádak légből kapottak, és felszólította a miniszterelnököt: vizsgálja ki, hogyan szivároghatott ki az információ a melbourne-i rendőrségről.
Pell közleményében felháborítónak nevezte, hogy a rendőrség újra elővett egy régi vádat, ami alól egy 2002-es vizsgálat már „tisztázta”. Ez kicsit szelektív értelmezése az ún. Southwell-jelentésnek, amit azután rendelt az egyház, hogy az állítólagos áldozat bejelentése szerint negyven évvel azelőtt, 12 éves korában egy táborban az akkor még csak papnövendék Pell belenyúlt a nadrágjába, és kényszerítette, hogy ő is ugyanezt tegye vele. A jelentés szerzője - egy nyugalmazott bíró - valójában több meggyőző érvet talált a vád alátámasztására, de tanúkat és bizonyítékokat nem, ezért nem javasolta a vádemelést. Az esetnek komoly médiavisszhangja volt, de egy évvel később II. János Pál így is kinevezte Pellt bíborosnak.
A 2016-os rendőrségi nyomozás során derült ki, hogy négy évvel korábban érkezett egy másik bejelentés, ezúttal egy 80-as évekbeli esetről. Egy üzletember, aki később névvel-arccal kiállt a nyilvánosság elé, azt állította, hogy látta Pellt, ahogy egy szörfklub öltözőjében hosszan mutogatja magát meztelenül három fiúnak. Elmondása szerint a fiúkat hazaküldte, a püspöknek pedig megmondta, hogy tűnjön el és ne jöjjön vissza.
A rendőrség ezután még jó pár esetet gyűjtött össze, Pell a gyanú szerint többek között egy moziban és egy templomban követett el visszaéléseket, de ezek közül a bíróság az előzetes mérlegelés során többet, köztük a legsúlyosabbakat kiszórta bizonyíték vagy szavahihető tanú hiányában.
Végül egyik eddig említett, a nyomozás során előkerült ügyből sem lett per.
A bíborost végül két egymástól független eljárásban helyezték vád alá.
Az egyik az úgynevezett uszodai ügy: két férfi, Lyndon Monument és Damian Dignan állítása szerint a 70-es években, Ballarat város uszodájában Pell nem csak meztelenül nézte őket az öltözőben, hanem a medencében fogdosta is a nemi szervüket. A vád első tragikus vesztesége az volt, hogy Dignan nem sokkal a per kezdete előtt meghalt. De az eljárás végére az tett pontot, hogy a bíró nem engedélyezte a stratégiájuk egyik legfontosabb elemét. Az ügyészek ugyanis be akartak idézni két tanút, akik elmondták volna, hogy Pell őket is fogdosta a vízben, és ugyan ők nem biztosak benne, hogy ez szándékos zaklatás volt, de bizonyíthatnák, hogy szokott ilyesmit csinálni. A bíró viszont úgy döntött, hogy az ilyen érvelés Pell feltételezett hajlamáról vagy szokásairól nem lehet a bizonyítás része.
Múlt héten két feltételezett áldozat állt ki a nyilvánosság elé, akiket állításuk szerint Pell ugyanott és hasonlóképpen molesztált.
A legfelsőbb bíróság nem azt mondta ki, hogy Pell ártatlan
A második az úgynevezett katedrális-per volt, amelyet aztán az egész világ végigkísérhetett. Itt a vád az volt, hogy 1996-ban a frissen kinevezett érsek a melbourne-i Szent Patrik-székesegyház templomi kórusának két, 13 éves tagját orális szexre kényszerítette.
Az egyik feltételezett áldozat 2014-ben kábítószer-túladagolásban meghalt, és élete során nem jelentette a zaklatást. A másik, végig névtelenséget kérő férfi elmondása szerint a gyerekkori barát temetésén döntötte el, hogy jelenti, ami velük történt. A névtelen vádló zárt tárgyalásokon tett vallomást, nem vágyott hírnévre, és nem igényelt kártérítést sem. Lényegében az ő vallomására épült az egész per, de az volt annyira meggyőző, hogy az esküdtszék 2018 decemberében bűnösnek találja Ausztrália egyik legnagyobb befolyású közszereplőjét öt ízben elkövetett szexuális visszaélés miatt, és hat év börtönre ítélje.
A fellebbezésről egy három tagú bírói tanács döntött 2019 nyarán, 2:1 arányban elutasítva azt. Az aprólékos vizsgálat után született, mintegy 300 oldalas ítélet hosszan részletezi, miért tartja hitelesnek az áldozat történetét, és milyen ellentmondásokat lát a bíboros képviselői által beidézett tanúk vallomásában.
A Vatikán még ezek után sem akarta értékelni az eseményeket, meg akarták várni a végső ítéletet. Médiabeszámolók szerint egy szűk, de lelkes támogatói közösségen kívül alig gondolta valaki, hogy George Pellt felmenthetik a történelmi ítélet után, a bíboros maradt a börtönben, és egyre kevesebbet szerepelt a hírekben. Egészen keddig, amikor is a legfelsőbb bíróság, szintén alapos vizsgálódás után, meghozta egyhangú döntését, és
a bíboros 400 rács mögött töltött nap után szabadon távozhatott.
A döntést magyarázó cikkeiben a Guardian azt írja, hogy bár a legfelsőbb bíróság is hiteles tanúnak tartotta a vádlót, de elfogadták a védelem érvelését, miszerint az esküdtszék nem vette kellőképpen figyelembe a felmerülő kétségeket. Elfogadták a vád érvelését, hogy az erőszak megtörténhetett, de a védelemnek is igazat adtak, hogy számos tényező valószínűtlené tette annak bekövetkeztét. Döntő bizonyíték hiányában így arra jutottak: „jelentős a valószínűsége”, hogy egy ártatlan embert ítéltek el.
A döntés jogerős, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a bíborosnak nem lesz több dolga az igazságszolgáltatással: büntetőügytől nem kell tartania, de az uszodai per egyik vádlója és a székesegyházban állítólagosan molesztált, 2014-ben elhunyt férfi családja is polgári eljárást indított.
Egy szexuális zaklatásokkal foglalkozó ügyvéd a Seven Newsnak arról beszélt, hogy a sokak szemében felháborító döntés újabb áldozatokat ösztönözhet a tanúskodásra, ugyanakkor másokat elijeszthet tőle.
Az igazságszolgáltatás ilyen esetekben sokszor tehetetlen
A gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélések nagy része soha nem derül ki; de ha ki is derül, elévül, mire bejelentik; de még ha bejelentik, akkor se feltétlenül kerül bíróságra a bizonyítékok hiánya miatt; de ha bíróságra kerül, akkor is nagyon nehéz megnyerni egy ilyen pert. Az okok nyilvánvalók: általában két ember vallomása áll szemben egy olyan, akár évtizedekkel korábbi eseményről, amin senki más nem volt jelen. További nehezítés, hogy az áldozatok sokszor érthetően zaklatottak, egyesek mentális problémákkal, függőségekkel küzdenek, ami a bírósági gyakorlatban aláássa a hitelességüket. (Ez történt a cikkben elsőként leírt, tábori esetben is, ott a vádló alkoholizmusa volt az egyik érv az ügy jegelése mellett.)
Pell perében is egészen abszurd részleteket próbáltak bizonyítani és cáfolni az ügyészek és ügyvédek. A védelem tanúk sorát vonultatta fel, akik azt bizonygatták: lehetetlenség, hogy az akkori érsek és a két kamasz fiú egy mise után magukra maradjanak a sekrestyében, ahol mise után mindig hatalmas a sürgés-forgás, Pell pedig olyanokat vallott, hogy ő gyakorlatilag nem is találkozott ministránsokkal. A vád ezzel szemben szintén tanúk sorával, például egykori ministránsok beidézésével igyekezett bizonyítani, hogy dehogynem.
Ebben a cikkben sok-sok egyéb részlet mellett az is szerepel, hogy a fellebbezést elutasító bírók szerint az egykori ministránsfiú lehengerlő részletességgel idézte fel a sekrestye belső elrendezését, és a kutatások igazolták, hogy az általa megjelölt időpont egybeesett azzal a rövid időszakkal, amikor az érsek öltözőjét felújították, és ezért a tanú által leírt papi sekrestyében váltott ruhát. Az esküdtek és a fellebbezésről döntő bírók is beszereztek egy bíborosi ruhát, mert a védelem azzal érvelt, hogy az olyan súlyos darab, amit képtelenség olyan gyorsan széttárni, mint ahogy az a vallomásban szerepelt. De végül arra jutottak, hogy szét lehet azt tárni, ha valaki nagyon akarja.
Ezekből a példákból talán nyilvánvaló, hogy bár valahol ezek is releváns kérdések, de a lényeget nem érintik.
A vád csak azt tudta bizonyítani, hogy az eset megtörténhetett, azt nem, hogy meg is történt.
Ettől még az igazságszolgáltatást semmi nem helyettesítheti. A sokéves nyilatkozatháborúban az egyház egyes vezetői és hívei Pell védőivel karöltve elfogultsággal, előítéletességgel és még súlyosabb vádakkal illették az áldozatokat, a rendőrséget, az ügyészséget, a bíróságot, a médiát, a jogvédőket, mert a bíborost megvádolták és elítélték. Most, hogy felmentették, ugyanezek a hangok a megfellebbezhetetlen igazság megtestesülését ünneplik az újabb ítéletben. De az is ugyanolyan következetlenség lenne, ha az eddig a legmagasabb rangú katolikus molesztáló bukását ünneplők most hirtelen kétségbe vonnák az igazságszolgáltatás döntéseit.
A világi hatóságok mellett maga a katolikus egyház is vizsgálódik és ítéleteket hoz ilyen ügyekben, és bár ezt a rendszert is folyamatos kritikák érik, sok áldozat előbb jut elismeréshez, vigaszhoz vagy elégtételhez náluk, mint a bíróságokon.
Ami fontosabb, mint egyetlen ember feltételezett bűnei
„Ausztrália azért jó példa, mert itt Írországhoz hasonlóan a kormány indított többéves vizsgálatot, és nem csak a katolikus egyház, hanem minden gyerekekkel foglalkozó intézmény molesztálási ügyeiben. 2012-ben személyesen a miniszterelnök kezdeményezte a Királyi Bizottság felállítását, amelynek aztán minden üléséről részletesen beszámolt a közmédia. Az áldozatok tömegesen jelentkeztek. A minden adatot átláthatóan közzétevő honlap szerint 42 ezer telefonhívást és 25 ezer levelet kaptak, 8 ezer áldozatot pedig személyesen hallgattak meg.
A jelentés vezetői összefoglalója szerint az elkövetők és az áldozatok legnagyobb számban a katolikus intézményekben fordultak elő, összesen 4444 esetről tudnak. Ezeken a helyeken »az egyházi személyekre ruházott hatalom, a szülők bizalma és az intézmények kultúrája és gyakorlatai teremtettek kockázatos közeget a gyerekeknek«. Ahogy annyi más országban, Ausztráliában is jellemző volt, hogy az egyház vezetői tudtak a gyerekek megrontásáról, de a rendőrség értesítése helyett csak áthelyezték a papot egy másik településre. Az állami vizsgálat szerint 1950 és 2015 között az ausztrál klérus 7 százalékát vádolták meg gyerekmolesztálással, de volt olyan szerzetesrend, ahol 40 százalék az arány.”
A fenti idézet a katolikus egyház molesztálási botrányainak évezredes történetét összefoglaló cikkünkből való, amelyben egyébként George Pell neve egyszer sem szerepel. Egész egyszerűen azért, mert
egyetlen ember tettei sokkal kevésbé érdekesek, mint a rendszer, ami lehetővé teszi és eltakarja gyerekek tömeges megrontását.
A Bishop Accountability civil szervezet vezetője szerint Pell büntetőügye a felmentése ellenére óriási dolog, hiszen a hatalmasok nagyon ritkán jutnak el a tárgyalóteremig. Világszerte 78 püspököt vádoltak meg eddig gyerekmolesztálással, de eddig mindössze 10-en álltak világi bíróság elé. George Pell vagy éppen a papi rendből is kitaszított washingtoni érsek nagy figyelmet kapó történetei mögött azonban ott van a kérdés, hogy mi lesz a püspökök azon, sokkal népesebb csoportjával, akik maguk soha nem ártottak gyerekeknek, de közreműködtek abban, hogy a papjaik újra és újra árthassanak.
Mielőtt az ellene felhozott zaklatási vádak zaja minden mást elnyomott volna, Pell bíborosnak is olyan kérdésekre kellett válaszolnia, hogy püspökként segített-e eltussolni zaklatási ügyeket, vagy hogy mennyit tudott a vele éveken át egy fedél alatt lakó Gerald Ridsdale tevékenységéről.
link
Forrás
Ausztrália egyik legismertebb szexuális bűnözője összesen mintegy 70 gyerek molesztálásában vallotta magát bűnösnek, és a fenti fotó, amelyen 1993-ben az akkor segédpüspök Pell szolidaritása jeleként bekíséri a bíróságra, azóta emblematikussá vált.
Pell a hetvenes években Ballaratban volt az oktatási ügyek felelőse, az irányítása alá tartozó iskolát az ausztrál média a pedofilok paradicsomaként emlegette, a kormányzati vizsgálóbizottság szerint pedig volt olyan időszak, amikor nem csak Ridsdale, hanem minden egyes ott dolgozó férfi rendszeresen abuzálta a diákokat. Pell később azt mondta, ő semmit nem tudott erről, de aztán ő is részt vett azokban a döntésekben, amelyek során újabb és újabb állomáshelyekre nevezték ki Ridsdale-t.
A bíboros később a Királyi Bizottság előtt elismerte, hogy nem vizsgálta ki egy panaszt tevő kiskorú zaklatási vádját, és bocsánatot kért, amiért rekordhosszúságú és -költségű jogi harcot indítottak egy áldozat ellen, akinek a kártérítési igényét amúgy elismerték.
Ugyanez a Királyi Bizottság akár már a napokban nyilvánosságra hozhatja a Pellre vonatkozó anyagait, amelyeket eddig a per befolyásolásának elkerülése érdekében visszatartottak. Ha lesz is bennük a bíboros zaklatási ügyeire vonatkozó információ, a fontosabb kérdés most is az lesz, hogy milyen intézményi válaszokat adott a katolikus egyház vezetése – és személyesen George Pell – a történelmi válságra.